Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Különleges izzókra várnak

Míg Sepsiszentgyörgy egyes utcáiban a téli ünnepek hangulatát erősítő díszkivilágítást várják a lakók, a Templom és a Kőrösi Csoma Sándor utcában azzal is beérnék a polgárok, ha egyáltalán működne a közvilágítás.

„Hihetetlen, hogy folyton sötétben marad a két utca egy-egy része. A Székely Hírmondó hasábjain már pár alkalommal jelezték ezt a hiányosságot, de még mindig nem képesek orvosolni a gondokat az illetékesek. Egyszer egy kábelekkel túlzsúfolt oszlop, máskor az égők bizonyultak hibásnak, de a sötétség maradt. Olyan utcákról beszélünk, ahol már törtek be lakásokba az évek során, jobban oda kéne figyelni” – háborgott az egyik panaszos.

Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok érdeklődésünkre elmondta, a közvilágítást biztosító rendszer szavatossági ideje nemrég lejárt, és erre máris meghibásodott.
– A karbantartással foglalkozó személyzetünk meg is találta a meghibásodás okát, kijavította, ám időközben több izzó tönkrement. Sajnos, nincs a raktárunkon olyan izzó, amely az említett utcákban felszerelt rendszerbe találna. Elindítottuk a közbeszerzést, november 27-én meg is történt a szerződéskötés, és elviekben aznap már küldte is az illető Buzzó megyei partnercég gyorspostával az égőket. Nos, ezek hozzánk eddig (de­cember 6-án, szerdán beszélgettünk a városgondnokkal – szerk.) még nem érkeztek meg. Kölcsönbe sem sikerült szereznünk, mert helyi cégeknél sem találtunk ilyeneket – részletezte Czimbalmos.

Egyelőre 20 égőt rendelt a polgármesteri hivatal, ezekkel „húznák ki az évet”. Jó hír tehát, hogy azonosították a meghibásodást, a zárlatos részt kijavították, viszont örömben üröm, hogy a „gyors” futárszolgálat egyelőre várat magára. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 8., 10:24
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A Csiki utcában az Optika üzlet előtt sincs világítás már vagy két hónapja,így egy elég nagy útszakasz nincs kivilágítva.Már többször jeleztük a hibát. Reméljük, hogy a megrendelt izzókból mi is kapunk!!!!!!