Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kullancsok okoznak fejtörést

Kullancsok okoznak fejtörést Kovászna megye

Bár az időjárás nem kedvez a kullancsoknak, mégis hetente több személy kér segítséget a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szakembereitől kullancscsípés miatt – derült ki András-Nagy Róbert kórházigazgatóval folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.

Hirdetés
Hirdetés

András-Nagy kérdéseinkre elmondta, az elmúlt 3 év alatt nőtt a kullancscsípés miatt orvoshoz fordulók száma.

– Természetesen benne van a pakliban, hogy a médiában megjelent cikkek hatására eleve többen keresik fel a sürgősséget, és ez így van rendjén, hiszen a kullancscsípés komoly következményekkel járhat, Lyme-kórt vagy vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást idézhet elő – részletezte.

2016-ban 279 személy kért orvosi segítséget kullancscsípés miatt, 2017-ben ez a szám 383-ra, 2018-ban pedig már 523-ra ugrott.

Míg tavaly 3 Lyme-kór fertőzést igazoltak kullancscsípés miatt, idén eddig egyet. Kullancs miatti vírusos agyvelő- vagy agyhártyagyulladással még senki sem fordult a megyei kórházhoz.

– Természetesen otthon is ki lehet szedni a kullancsot, fontos, hogy szakszerűen járjunk el, ne kenegessük olajjal, ne nyomogassuk, égessük a vérszívókat, hanem csipesszel minél hamarabb távolítsuk el a bőrünkből – tanácsolja az igazgató.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 4., 8:19
    ÉRTÉKELÉS: 0

    arról még jó lett volna informálni, hogy mennyibe kerül egy vírusteszt, mert tudtommal valami 3 száz lej, s ez lenne az igazán érdekes adat, mert a többit tudjuk már.

  • User
    Dátum: 2019. június 4., 19:05
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Sajnos az elöljároink a válsztásokkal ,a kampányolásokkal ,meg önmagukkal vannak elfoglalva , nincs idelyük gondolkodni ,vagy egyáltalán nem is érdekli öket hogy a városainkban ,zöldövezeteket,parkokat, játszotereket ,rovarirtoval kezeljék ,ne beszéljünk az orvosi ellátásrol amely Kovászna megyében gyerekcipöben jár isten örizzen egy Lyme kor felismerésébem a kezelésröl ne is beszéljünk.Ez nem számit mert ebböl nem származik jövedelmük.
    Ez is egy jo pálda ,hogy menyire érdekli öket a lakoság ,joléte , egészsége,A lakoság létszáma csak a szavazáskor számit .

  • User
    Dátum: 2019. június 5., 9:41
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Nem a politikus feladata a kullancsok irtása – akiknek hatáskörébe tartozik azokat kell birálni , meg felelőségre vonni , mert bizony erre vannak a szakosodott intézmények .

  • User
    Dátum: 2019. június 5., 15:31
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A város,a település , vezetöségének a felelösége ,hogy megszervezzék a rovar irtást ,kártevök irtását .Öket nem nevezzük politikusnak ? Hányan vannak függetlenek ?

  • User
    Dátum: 2019. június 5., 18:06
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Kullancsot irtani nem egyszerű, mert ha az lenne, nem lennének tőlünk nyugatabbra is tele a városi parkok is. Arrafelé pedig még több a fertőzött példány!

  • User
    Dátum: 2019. június 6., 10:47
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A Kullancsot nem olyan ,vagy mondjuk úgy ,hogy nem is nehéz irtani .
    Akarni kell !!! Léteznek olyan vegyszerek is amelyek nagyon hatékonyak a kullancs irtásában és még élelmiszeripari engedélyezésük is van ,ami azt jelenti ,hogy aa konyhában is használhatjuk ,embetre nem káros !

    • User
      Dátum: 2019. június 6., 11:16
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Milyen vegyszerek? Majdnem minden hol, pl. a norvég egészségügyi intézet oldalán is azt írja, hogy nehéz az irtásuk és a használható vegyszerek mérgezőek. Ugyanez szerepel részeltessen az angol wikipédia oldalán is. Lehet próbálkozni, hogy ne legyen megfelelő nekik az élettér, olyan állatokat behozni, melyek eszik őket, ilyesmik, de csodavegyszer nincs.