Közösségi központot létesítenek

Közösségi központot létesítenek Kovászna megye

Olvasóink közül többen kíváncsiságuknak adtak hangot, hogy mi készül a kézdivásárhelyi, a köznyelvben csak Körként ismert Béke utcai ingatlanokból, amelyek felújítási munkálatok alatt állnak. A részletekről dr. Kerekes Lászlót, a Boldog Özséb-templom főlelkészét kérdeztük.

A kézdivásárhelyi Béke utcában levő Szentiványi-ház egyik jellegzetes épülete a városnak, amihez pajkos anekdoták is kötődnek. Ennek a háznak  és tornyának érdekes története van. A felújítás alatt álló kúria  a  Szentiványi család  otthona volt, Szentiványi Árpád ügyvéd (1866-1926) és felesége, Szentiványi Árpádné Bartha  Gizella (1859-1947) lakott benne, és nem lévén utódjuk, az utóbbi az ingatlant  végrendeletileg  a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek (akkor még püspökségnek) adományozta, ők pedig a rendszerváltás után átadták a kézdivásárhelyi római katolikus egyháznak. A már felújított toronyszoba a férfi „pipatórium”, kártyaszoba volt. A szájhagyomány szerint ez volt a ház urának a birodalma. A toronyszobába igen keskeny lépcső vezetett fel, ugyanis a ház asszonya (más források szerint a tulajdonos anyósa) igen terebélyes nőszemély volt, aki így nem tudott oda felmenni és a „férfi mulatságot” megzavarni.
Az ingatlanban az államosítás után a Gostat (állami gazdaság) irodája és kantinja kapott helyet, majd száz férőhelyes bölcsőde lett belőle, később körorvosi rendelő, család- és szakorvosi rendelő, majd – a volt tulajdonosok végrendelete szerint – a római katolikus egyházra szállt. Jelenleg a Boldog Özséb plébániához tartozik, amely felújítási munkálatokat végeztet rajta.
Dr. Kerekes László plébános elmondta: a Molnár Józsiás parkkal szemben levő épület sorsáról eddig nem nyilatkozott a sajtónak, mert nagyon nehéz volt előteremteni az anyagiakat. „Az épületet a gyulafehérvári érsekség kapta ajándékba az örökösöktől. Mivel a püspökség nem tudja használni – és mivel a közösségünknek nincs elegendő terme, hiszen kicsi a templom és a körülötte levő rész –, ezért láttunk benne egy lehetőséget, hogy a közösségi programokat ott szervezzük, de ehhez fel kell újítani” – mondotta a plébános, hozzátéve, hogy a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a hívek támogatásával sikerült megkezdeni a felújítást. „Az elképzelésünk, hogy egy Boldog Özséb Közösségi Házat létesítsünk, és nyitottak vagyunk mindenre. Ez azt jelenti, hogy a nem közvetlenül a templomhoz kötött programoknak is szívesen helyet biztosítunk majd. Ami a templomhoz kötődik – elsőáldozás, bérmálás vagy szentségimádás –, az a templom körül lesz megtartva a továbbiakban is” – mondotta a plébános.

Dr. Kerekes László más terveiket is ismertette, amit az ingatlanok tesznek majd lehetővé. Így idősek klubját, baba-mama klubot, nőszövetséget is befogadnak majd az épületek. A munkálatok befejezési határideje december 31. „Jövőben a búcsús ebédet a hívekkel ott szeretnénk már elfogyasztani” – mondta zárszóként a tisztelendő. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.