Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közös ételszentelés Sepsiszentgyörgyön

Közös ételszentelés Sepsiszentgyörgyön Kovászna megye

Húsvét vasárnap reggelén a sűrű hóesés ellenére is több százan népesítették be Sepsiszentgyörgy főterét, hogy imádságos lélekkel együtt örvendezhessenek Megváltó Urunk feltámadásának, és közösen szenteltessék meg a fonott kosarakba helyezett, ünnepi asztalra szánt finom falatokat. Szívmelengető volt a megilletődött arcú, többnyire székely népviseletbe öltözött felnőttek, valamint a kíséretükben lévő gyermekek és ifjak látványa.

Hirdetés
Hirdetés

Minden kegyelem és áldás a húsvétból, Isten irántunk megmutatott szeretetéből fakad. Fontos tudnunk, hogy Krisztus önként vállalt áldozata hozta el nékünk a kegyelmet, hogy az éle­tünket újraépíthessük. Ennek következtében árad ránk, valamint a családjainkra, az otthonainkra, és az életünkre Isten áldása – emlékeztetett ft. Ilyés Zsolt, a központi Szent József-templom szertartást vezető plébánosa. Tömör igehirdetése után az értünk ártatlanul feláldozott Jézust jelképező bárányok és más húsételek, a Jézus testét jelképező kalácsok és kenyerek, valamint a feltámadást és új életet jelképező tojások megáldása és megszentelése következett a jelenlévő papság segédletével. Az áhítat imával és himnuszaink eléneklésével ért véget.

Milyen jelentőséget tulajdonítanak a közös ételszentelés immár Sepsiszentgyörgyön is elkezdődött, remélhetőleg hagyományteremtő szokásának és milyen érzelmeket, gondolatokat gerjesztett önben a rajta való részvétel? – kérdeztük néhány résztvevőtől. „Áldásomat adtam rá, mert jónak tartom, hogy elindult, és remélem lesz folytatása. Nem akarunk senkivel konkurálni – értem ez alatt Csíkszeredát –, de ami szép, az szép, meg kell tartani” – mondta ft. Hajdú János főesperes-plébános. Ft. Ilyés Zsolt plébános hozzátette: „Az éjszaka plébániánként megünnepeltük a feltámadást, de nagyon fontos, hogy együtt is tudjunk örvendezni annak, amit Isten tett. Népünk régi hagyománya szerinti együttlétünkkel egymást támogatjuk és erősítjük hitben, székely önazonosság-tudatunkban és magyarságunkban.” Vajna Csilla, a szervezők egyike elmondta: „Örömmel és megelégedéssel töltött el a cudar időjárás ellenére is a tömeges jelenlét, a közös áhítat szívem-lelkem feltöltötte. Köszönöm mindazok hozzájárulását, akik fáradozásukkal ezt lehetővé tették”.

Préda Barna a háláját fejezte ki: „Nagy csodálója vagyok a csíki székelyek által Csíkszereda főterén megszervezett húsvéti ételszenteléseknek, ám soha nem volt alkalmam eljutni oda. Ezért nagy örömmel fogadtam, amikor barátaimtól tudomást szereztem, hogy idén húsvétban Sepsiszentgyörgy főterén is ételszentelést szerveznek. Római katolikusként jó érzés volt látni, amint szép ruhákba öltözött, krisztusi lelkülettel töltekezett emberekkel telt meg a főtér, családok, édesanyák, édesapák, kisgyerekek, idős bácsik és nénik, testvérek és barátok együtt ünneplik Jézus győzelmét a bűn és a halál fölött, ahogy együtt imádkoznak és énekelnek, várják és fogadják az áldást, és ahogyan a feltámadt Krisztust hazaviszik otthonaikba. Itt ma testvér volt minden ember, akiket Jézus kereszthalála és feltámadása kovácsolt eggyé.” 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük