Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közgyűlést és agrárkonferenciát rendeztek

Közgyűlést és agrárkonferenciát rendeztek Kovászna megye

Szerdán a felsőcsernátoni kultúrotthonban rendezték a Székely Gazdák Mezőgazdasági Szövetkezetének (FSCA) agrárkonferenciával egybekötött első közgyűlését.

Hirdetés
Hirdetés

A Szőcs István elnök, Szőcs László és Berde Ervin alapítótagok, Jákó Zsolt alelnök és Lakatos László titkár vezette szövetkezet jelenleg 36 fiatal gazdát számlál. „A megye egész területéről vannak tagjaink, ám zömében felsőháromszékiek, ezért esett választásunk erre a helyszínre”, érvelt Lakatos László. A közgyűlésen a szövetkezet terveit illetően szolgáltak újdonsággal. A fiatal gazdák megtudhatták, hogy folyamatban van a telephely kiválasztása, ahol zöldségraktárat, gabonaszárítót és silót létesítenének, emellett csomagoló- és válogatóvonalakat, továbbá az áru mozgatásához szükséges gépeket is beszereznének.

„Az említett beruházások mind a tagságot segítik majd, hiszen nem mindegy, hogy a terményt közvetítőn keresztül értékesítik, vagy pedig tetszetősen becsomagolva boltoknak, akár multiknak adhatják el, utóbbi esetben magasabb áron, nagyobb haszonnal”, vélte Lakatos.

A közgyűlést követő konferencián a helyi és országos műtrágya-, vegyszer-, vetőmag-, illetve mezőgazdaságigép-forgalmazók, továbbá mezőgazdasági biztosítással foglalkozó cégek képviselői: a Kwizda Agro Romania részéről Bilibók Róbert, a Corteva Agriscience-tól Jakab Árpád, a Synagra magyarországi cégcsoport erdélyi képviselője, Balogh Zoltán, az MSV Agroservice, a Ropa, a Safety Broker, az Agra Asigurări és a gyergyóremetei hasábburgonya-gyár mutatta be ajánlatait, illetve Motica Róbert ismertette a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókat.

„Szövetkezetünk tagjai fiatal gazdák, akik tavaly év végén nyújtották be pályázataikat a 6.1-es, fiatal gazdák vidéken való megtelepedését támogató kiírásra. Számukra kívánunk segítséget nyújtani az értékesítésben, termelésben, beruházásokban, pályázatok, képzések, tapasztalat- és információcsere tekintetében” – fogalmazta meg a konferencia célját Lakatos László.

Hozzátette, újabb tagokat is várnak. „A meglévő kapcsolataink mellett az eladásnál, illetve mezőgazdasági gépek, vegyszerek, műtrágya vásárlása esetén mutatkozó árrés nem elhanyagolható. Nem mindegy ugyanis, hogy egy kisgazda vásárol három hektárra műtrágyát, vagy a szövetkezeten keresztül 36 gazda vásárol harminchatszor három hektárra műtrágyát.” Hamarosan Kézdivásárhelyen nyitnak irodát, addig az érdekeltek a 0741.610.394-es telefonszámon juthatnak bővebb információhoz. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. január 27., 19:56
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nekem az a véleményem, hogy lassan az a cél, hogy pár dörzsölt fickó mindenre kezet tegyen!!!!
    Nekem van még olyan földem amit nem mértek vissza, de újgazdagék több hektár földön lapítanak, sőt hamarosan akár ingyen telekkönyvezhetik a nevükre is!!!! Tolvaj világ!!!! 1 szegény országban a dörzsöltek ” pályáznak” magyarán a nép pénzét saját célokra fordítják!!! 61 erdőtulajdonos a napokban több milliót zsebelt be, előtte csipszpityókára, juhokra stb nyúlták le a sok pénzt! 90 ben ezek szülei mérték maguknak a mi földjeinket, lenyúlták a ” közös”😉 épületeit, ingatlanjait! Mikor lesz 1 vagyonvizsgálat ezeknél?! Kötelet…..