Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közelít az autópálya

Közelít az autópálya Kovászna megye

A Brassó–Bákó közötti A13-as autópálya építéséről egyeztettek a héten az érintett felek – közölte tegnap Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Hamarosan további tárgyalásokra kerül sor a brassóiakkal, illetve mindhárom érintett megye küldöttei is asztalhoz ülnek.

A szerdai megbeszélésen egyelőre a Bákó megyei, önkormányzati és politikai vezetők, valamint az út terveit és előtanulmányait készítő cég képviselői voltak jelen, és a nyomvonalak kijelölése volt a fő téma.
– A mi érdekünk, hogy a leendő autópályának leágazása legyen Sepsiszentgyörgyre. Az, hogy Spanyolországból hazamenjenek a munkások Moldvába, az ország szempontjából fontos lehet, de a városnak, a régiónak nem hoz fejlődést – vélekedett a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés

Antal a tárgyaláson azt az álláspontot foglalta el, hogy csak akkor támogatja az út megépítését, ha Szentgyörgy is profitálhat belőle. Szerinte fontos, hogy a leendő autópálya jól kapcsolódjon a városi infrastruktúrához, elsősorban a terelőúthoz, másrészt az lenne a cél, hogy az itt élőknek legyen érdeke felmenni az autópályára, például a vidombáki reptérre való eljutást gyorsítsa fel.
A javaslatot a tárgyalófelek pozitívan fogadták, a tárgyalások után több nyomvonal-változatot terjeszt majd az érintett felek elé a tervező, abból választják ki a megfelelőt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 10., 13:44
    ÉRTÉKELÉS: -1

    :csak akkor tamogatja az ut megepiteset………,nagy a hoseg mon cher.Akkor es oda fognak-ha fognak-epiteni ahova eppen akarnak!Az utszelen kurtost kenyeret stb.aruloknak befellegzet az ut megepitesevel.Elonyok-hatranyok!

  • User
    Dátum: 2020. július 10., 14:15
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az a beszéd hejjjj!😆
    Aki járt külföldön az látott sztrádát,leágazást,stb.. Szentgyörgy és Kézdi között is biztos lesz le/felhajtó,viszont minden faluba garantáltan NEM!!!😉
    Föld és ingatlan tulajdonosok sem sokat változtatnak a kijelölt utvonalon!

    • User
      Dátum: 2020. július 12., 15:20
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Jó hogy minden km nél nem lesz le-és felhajtó!Se Sszgy ön sem Kézdi főterén nem lesz ,hanem onnan szépen el lehet majd vezetni Nyújtódra, Lemhénybe…az autópályák nem a rövid utakra tervezték.