Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kovászna megyében is megkezdik a harmadik adag oltás beadását

Kovászna megyében is megkezdik a harmadik adag oltás beadását Kovászna megye

A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság bejelentette, hogy keddtől a megye mind az öt oltóközpontjában megkezdik a harmadik oltás beadását.

Hirdetés
Hirdetés

Ágoston László igazgató közölte, a harmadik adagra azok jelentkezhetnek, akik az első két adagot legalább hat hónappal ezelőtt kapták meg.

Megjegyezte, hogy a héten mind az öt oltóközpont naponta nyitva lesz, meghatározott program szerint, amelyet a jövőben a kérések számának megfelelően módosítanak.

Így szeptember 28-tól november 3-ig a sepsiszentgyörgyi, Dália utcai oltóközpont naponta 8 és 20 óra között, a Bodzafordulóhoz tartozó, bredéti oltóközpont naponta 11 és 17 óra között, a kovásznai oltóközpont pedig naponta 15 és 21 óra között lesz nyitva.

A baróti oltóközpont és a kézdivásárhelyi sportcsarnokban található oltóközpont naponta 8 és 14 óra között lesz felkereshető.

A Kovászna megyei prefektúra honlapján hétfőn közzétett adatok szerint a járvány kezdete óta 8932 koronavírusos megbetegedést jelentettek a megyében, jelenleg 255 aktív esetet tartanak számon, a megyei fertőzöttségi arány 1,13 ezrelék.

A megye oltóközpontjaiban eddig 77.528 adag vakcinát adtak be, ebből 33.615 volt emlékeztető oltás, a háziorvosi rendelőkben pedig 5729, emlékeztető oltást nem igénylő vakcinát adtak be.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások