Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Körülnéztünk zakuszkafronton

Körülnéztünk zakuszkafronton Kovászna megye

A zakuszkát, ezt a népeket, húsevőket és vegákat, keresztényt, zsidót, mozlimot és rasztafariánust összekötő, bármikor előkapható eledelt Délkelet-Ázsiából, talán Grúzia-Azerbajdzsán környékéről hozta egy jótékony dzsinn. Imádjuk, és arról lehet felismerni, hogy egyre drágább. Ezért szaladtunk egy első kört a megye piacain, attól tartva, hogy nagyanyáink biztatása, miszerint „majd visszajön az ára”, idén nem igazán jön be.

Hirdetés
Hirdetés

Vagyis az alapanyagok ára „jön vissza”, a termelők ugyanis, hogy ne maradjon a nyakukon, a befőzés idejére a készletektől szabadulandó, elfogadhatóra csökkentették az árakat. Amikor ez még megérte a regáti termelőknek! De mióta bellérek árulnak, ez a szép szabály kiveszőben. Sajnos, ez másik kedvencünkre, a padlizsán (székelyül: vinete) árára is érvényes, a szezon elején annyit kértek kilójáért, hogy azok az idők jutottak eszünkbe, amikor a zöldség ellenségei azt terjesztették, fogyasztása leprát vagy elmebajt is okozhat; éppen olyan volt, mint ma az 5G.

Szentgyörgyön a helyzet változatlan

Még legalább két hetet kell várni a zakuszkaszezonig, de a zöldségárak addig biztosan nem változnak – mondták a kereskedők a sepsiszentgyörgyi központi piacon. Választék már most is van bőven, az árakkal viszont nincsenek kibékülve a háziasszonyok. Az árusok is elismerik, néhány évvel ezelőtt jóval többen és többet vásároltak ősszel a piacról, az eltevések idején napi több száz kiló gyümölcsöt, zöldséget is eladtak. Ma azonban sokan inkább a hipermarketeket választják, ahol néha fele áron szerezhető be az áru, és kevesen maradtak azok, akik évről évre ugyanattól az eladótól vásárolják a piaci terményeket. Ugyanakkor, a korábbi évekhez hasonlóan, sokan a közeli Brassóba járnak, ahol szintén olcsóbban jutnak hozzá.
Az őszi idényáru közül a paradicsompaprika a legdrágább. Kilója 12 lej a központi piacon, a dollárpiac nevű helyen azonban érdekes módon idén csak 9 lejbe kerül. A padlizsán kilója mindkét helyen 6 lej, a hagymáé 5 lej, a kápiapaprikáé 8-9 lej. A legdrágább hozzávaló idén talán a szárazpaszuly, amelynek kilója 20, a nagyobb szeműé pedig 30 lej. A paradicsom kilójáért 8 lejt, a gyengébb minőségű, paradicsomlének valóért 6 lejt kérnek, akárcsak az uborkáért. Egyelőre semmiből nem adtak el egyszerre több tíz kilót.

Bellérek játszótere

„A sepsiszentgyörgyi zöldségpiac a legdrágább a vidéken” – erősítette meg Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok, aki ennek utána is járt a napokban.
– Arra gondoltam, a magas árakra egy logikus magyarázat lehet: a más településekhez képest esetleg magasabb asztali bérköltség. Közel egy hete megkértem a sepsiszentgyörgyi zöldségpiacot adminisztráló Tega Rt. munkatársait, vegyék fel a kapcsolatot a brassói, csíkszeredai, udvarhelyi és más környékbeli települések piacaival, és készítsenek kimutatást az árakról, bérekről. Ebből kiderült, egyáltalán nem vagyunk drágábbak, nálunk sem kell magasabb béreket fizetni, mint más településeken. Nem emiatt drágább tehát a paradicsom nálunk, hanem azért, mert a kereskedők ilyen áron is el tudják adni – magyarázta Czimbalmos, kifogásolva, hogy egyre kevesebb a termelő, és egyre több a kereskedő, viszonteladó a piacon, így több kézen megy át a portéka.

Kevés zöldség termett az idén

A kézdivásárhelyi piacon is elszaladtak az árak a zakuszka elkészítéséhez szükséges zöldségeknél. Ráadásul – a kereskedők egybehangzó véleménye szerint – a magas ár tartósnak ígérkezik, mivel a nagy meleg miatt kevés a termés idén. A padlizsán kilója 3,5 lej, míg az előző években 1 lej 80 baniért is lehetett kapni. A paprika, a kápia és a paradicsompaprika (gogoșari) kilója 7 lej, a paradicsomé pedig 5 lej. A hagymát 3,5 lejért mérik. Állításuk szerint átlagban 10–15 százalékot tesznek rá a kereskedők a zöldségek árára, de „ez még az elromlott zöldség árát sem pótolja”, panaszolták.

Kovásznán is megugrottak az árak

Habár a zöldségpiac hétköznap is nyitva áll a vásárlók előtt, az igazi piacnap szombaton van, így amikor ott jártunk, csak egy „élő” standot találtunk, a zakuszka alapanyagaiból pedig csak paradicsomot és vinetét. Az árus elmondása szerint kedvenc eledelünk szezonja szeptember közepéig tart. Nála a paradicsom kilónként 6 lejbe kerül, mert „a nagybani ára az elmúlt napokban nagyot ugrott”, ő 3,5 lejért kapja. Kiemelte, szombatonként van olyan stand, ahol akár 12 lejt is kérhetnek egy kiló paradicsomért, de az átlagár mindenképp megközelíti a 10 lejt. A padlizsán nála 4 lejt kóstált, míg „szombatonként átlagosan 5-6 lejért juthatunk hozzá”. Piacnapon a kápia 7 lej körül mozog, a paradicsompaprikáé pedig a 12 lejt is eléri. A hagymát ő kötésben árusítja 3 lejért. Fogalma sincs, idén miért ugrottak ennyire nagyot az árak, de „angróban 1-2 lejjel is többe kerülnek, mint tavaly”.

Baróton nem kapkodják el

A szerdai baróti piacon még korainak bizonyult zakuszkához való alapanyagok felől érdeklődni. Kápiapaprikát például mindössze egy helyen láttunk, ott 8 lejért kínálták kilóját. Zöldpaprikából már nagyobb volt a választék, egy kiló általában 4 lejbe került, de ha nagyobb mennyiségben vásároltunk (volna), akkor kevesebbe. A piroshagymát 2-3 lejért kínálták, a vinetét pedig 4-5 lejért.
A zakuszkapiac egyébként szeptemberben indul be Baróton, akkor általában nagyobb a választék, és valószínűleg az árak is barátságosabbak. Az utóbbi évek trendje szerint azonban sokan vannak már, akik akár Brassóig is elautóznak, ha nagyobb mennyiségben szeretnének vásárolni alapanyagokat. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. augusztus 13., 13:34
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Egy cikkben olvastam a paradicsom áráról az országban…azt hiszem Olt megyeben volt a legolcsóbb 25 bani /kg!!bizonyos megyékben meg 8 azaz nyolc lej!/kg!amiből Olt megyében 32 kg paradicsomot lehet venni….de szerintem a viszonteladók kezében van a piac ,ők diktálnak!Bezzeg a potyóka áráért mindig sopánkodás van ha 20 banival többet kérnek érte. Megjegyzem a multik paradicsomja köpedelem se íze se bűze hiába olcsóbb tele permetezve ,hibrid génmodosított ,kényszerérett stb.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 13., 14:49
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Igaza van a varosmenedzsernek! Ameddig az arus dragan is el tudja adni az arujat , nem lesz olcsobb a piac. Ha a vevonek nem sok a 30 lej egy kilo zsenge paszulyert , hat lelke rajta.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 13., 14:35
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Viszontelado az anyukaja, akinek mindent szabad csinalni a piacon es atbassza az osszes szekelyt es mi hadjuk es hadjak a varosgondnok urak is, de ha egy termelo akar asztalt kivenni a piacon nem tud. Ugyes a gondnok, ugyes a Tega rt aki huzza le az emberekrol a bort es ugyes az RMDSZ politikusaiank akik ez nezik es valasztasi evben igernek valami de aztan elfelejtik.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 14., 11:18
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ha CSAK két hétig senki sem vásárolna semmit az szentgyörgyi zöldségpiacon, akkor biztosan csökkennének az árak !!! Gyümölcsüzletekben is kisebbek az árak valamivel. Inkább ott vásárolok mostanában.