Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kortárstalálkozó Ozsdolán

Kortárstalálkozó Ozsdolán Kovászna megye

Ötvenéves kortársak találkoztak szombaton Ozsdolán. A már hagyományossá vált eseményen a hatvan, Ozsdolán és Hilibben született vagy a községbe költözött 50 éves közel fele vett részt.

Hirdetés
Hirdetés

Az ünnepség reggel fél 8-kor a templomban kezdődött, ahol azon társakra emlékeztek, akik már nincsenek köztünk. A program délután 5 órától az iskolában folytatódott, ahol az iskolások zenés-verses műsorral köszöntötték az egybegyűlteket, valamint a volt iskolaigazgató, Molnár Árpád útmutatása mellett aláírták az emlékkönyvet. Ezzel a mozzanattal összekötve az ünnepelteknek alkalmuk nyílt tolmácsolni érzéseiket, felidézni emlékeiket, amelyek a közösségekhez kötik őket.

Az óra befejeztével hatalmas tömeg várta, hogy felköszönthesse az iskolából kivonuló 50 éveseket. Ismét szentmise következett, a templomból családjaik kíséretében a Zsögön Zoltán Kultúrotthonba vonultak át. Ott Ozsdola polgármestere mondta el jókívánságait, és az alpolgármesterrel közösen, az önkormányzat nevében emlékplakettel és virággal köszöntötték fel a jelenlevőket. Az ifjúsági zenekar előadása és a közös fotók elkészítése után hajnalig tartó mulatsággal fejeződött be az ünnepség. 

Balázs Etelka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások