Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Korszerű ifjúsági tábort avattak

Korszerű ifjúsági tábort avattak Kovászna megye

Tegnap Kommandón tartotta kihelyezett ülését Kovászna Megye Tanácsa, aminek részeként átadták a Horn Dávid Iskola udvarán levő, egykori pionírtábor helyére épített korszerű ifjúsági tábort. A téli-nyári bázis jelentősen hozzájárulhat a község turisztikai életének fellendítéséhez, hangzott el az átadón.

Hirdetés
Hirdetés

Gáj Nándor, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója elmondta, a pionírtábort még a ’70-es években létesítették, ennek működtetéséért egy darabig az Oktatási Minisztérium felelt, majd a Sport- és Ifjúsági Minisztérium fennhatósága alá került, mígnem átvette azt Kovászna Megye Tanácsa, és ügykezelésbe adta az alárendeltségébe tartozó Művészeti és Népiskolának. A teljes felújítást 2017-ben kezdték meg, ennek keretében három épületet húztak az egykori faházikós tábor helyére: a főépületben 90 férőhelyes ebédlő található, míg a másik két épületben 2-3 ágyas (fogyatékkal élőknek is kialakított) szobák vannak, 50-60 férőhellyel. A munkálat értéke közel 4 és fél millió lej, melyet teljes mértékben a megyei önkormányzat finanszírozott.

Tamás Sándor megyetanácselnök elmondta, Kommandón a táboron kívül, a Horn Dávid Iskola megépítésével (ennek munkálatait már megkezdték – szerk.) egy korszerű komplexum kap helyet, aminek velejárója lesz, hogy a régi iskolaépületet és régi sportcsarnokot elbontják, helyüket tájba illő épületek foglalják majd el. Mint megjegyezte, a tábor jelentősen elősegítheti a falu turizmusának fellendítését, ehhez pedig a helyiek is hozzá kell járuljanak a faluturizmus (turista ösvények, szekerezés, szabadidős tevékenységek) megszervezésével.

Kocsis Béla kommandói polgármester köszönetét fejezte ki a segítségért a megyei tanácsnak, és megerősítette, Kommandó jövője már rég nem a fakitermelésben, hanem a turizmusban van, s megnyugtatónak találja, hogy a komplexum által egy olyan falukép tárul az ide látogatók elé, amely még az ország határain túlról érkező vendégeknek is felkelti a kíváncsiságát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások