Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Koronavírus és sárgaság

Koronavírus és sárgaság Kovászna megye

A koronavírus mellett a „mocskos kezek betegségével” a Hepatitisz A-val is küzdenek a megyei kórházban – derült ki a heti sajtóértekezleten. Ugyanakkor, a koronavírus-járvány is egyre inkább terjed a közösségben.

Hirdetés
Hirdetés

András-Nagy Róbert kórházigazgató sajtóértekezleten számolt be az elmúlt hét eseményeiről, mint mondta, jelenleg 53 pozitív beteg és öt gyanús eset van a kórházban. A gyanús esetek közül egy személy van az intenzíven, kritikus állapotban. Az 53 fertőzött között két kiskorú is van, három személy pedig kritikus állapotban, egy intubálva az intenzív terápián.

Az elmúlt időszakban 43 páciens mehetett haza, illetve 9 személyt küldtek a kovásznai szívkórházba megfigyelésre, őket két nap után utalták ki. Szintén az elmúlt héten egy haláleset történt, egy 67 éves férfi hunyt el, aki veseelégtelenségben és epilepsziában is szenvedett.

András-Nagy Róbert azt is elmondta: március 22. óta, amikor az első pozitív esetet felvették a kórházba, augusztus 22-ig 531 fertőzöttet láttak el, 65-en szorultak intenzív terápiás kezelésre, Kovásznán pedig 31 személyt fogadtak kétnapos megfigyelésre. A kórházban jelenleg 248 beteg van más típusú patológiákkal vagy Covid 19-cel.

Roșu Mátyás orvosigazgató a betegek állapotáról elmondta: 5-6 személy tünetmentes, ők jól viselik a betegséget, néhányan gyengébb tünetekkel vannak bent, de tüdőgyulladásos beteg is van. Tegnap egy császármetszést is végrehajtottak, az édesanya tesztje pozitív lett, az újszülöttet pedig 24 óra múlva tesztelik. Mindketten jól vannak – hangsúlyozta az orvos.

Ugyanakkor meglepő, hogy mennyire érződik a közösségi terjedés, ugyanis sok olyan eset van, amikor más patológiákkal keresik fel a kórházat, de kiderül, hogy fertőzöttek. Éppen ezért továbbra is óvatosnak kell lenni – figyelmeztetett az orvosigazgató.

Egy másik súlyos gond, hogy jelentősen megnőtt a Hepatitis A-val fertőzött betegek száma, júliustól 50 gyereket utaltak be a betegséggel, de felnőttek is kerültek kórházba. Az orvos kiemelte: hihetetlen, hogy ez történik, főleg most, amikor minden kampány a kézmosásról szól, és a járvány miatt jobban oda kellene figyelniük az embereknek. Hozzátette: a beutalt sárgaságos betegek nem a város hátrányos helyzetű negyedéből vannak, hanem más lakónegyedekből, éppen ezért ismételten felhívja a figyelmet az alapos kézmosás fontosságára. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. augusztus 27., 11:52
    ÉRTÉKELÉS: 10

    nem is csoda kihoztak falukra egy csomó napszámost nem említem honnan de amilyen fertőbe vannak az szörnyű még egy illemhelyet se biztosítottak számukra ilyen járvány közepette miért nincsenek ellenőrizve a nagy pityóka bárok

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 27., 12:15
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Ez nem is csoda, hiszen a szemetesautok utan (legalabbis Kezdivasarhelyen) folyik az uttestekre es a jardakra a ganele, olyan orrfacsaro buzt hagyva maguk utan, hogy meg a koronavirus is hanyik, mikor egy-egy ilyen szemetesauto elhalad az utcakon. Na ettol van a hepatitisz jarvany, es nem egyebtol !

    • User
      Dátum: 2020. augusztus 27., 14:53
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Tokeletesen egyetertek, mitobb hasonlokkal kiegeszitem.
      Hivtam a szemetszallito vallalatot, hogy mossak ki a kukakat idonkent. Valasz: a lakok kotelessege. Egy het alatt a lebomlo, komposztalhato hulladek erjedesnek ered, akarhogy is fodheto kontrjnerekrol van szo, megtelnek legyekkel, muslicakkal – ezek pedig hordozzak a bacilusokat. Ertem en, hogy nem tudjak kinosni mindet, de beledobhatnanak keves klort, a szemetszallitas bar szelektiven gyujtunk, tovabbra is magasan koltseges – es fertozo.
      A varos sok udvartereben tapasztaltam, hogy a szennyvizet es az emberi uruleket az esoviz lefolyokba ontik, a rohado kaposztaletol a romlott etelig minden ott tatong. Regebb az esovizcsatornakat is atmostak egy evben 2szer legalabb. Tessenek a hatsobb udvarterekbe is ellatogatni polgarmester urak es varosgazdak.
      Korabban az uttestet fertotlenitettek klorral, akkor amikor meg egy koronas eset sem volt a varosban. Most semmi. A gyomirtast is csak a latvanyos fobb utakon vegzik, az udvarterek, kevesbe forgalmasabb utcak teljesen elvannak hanyagolva.
      Jo lenne a maganhazaknal torteno szemet tarolast, egetest es udvari wc epitest is szabalyozni. Elviselhetetlen szag es ferto a varos. Csupan esti, delutani setara kell indulni, nem kondiciobalt irodakbol vezetni a varost 9-13 ora kozott.
      Probaljak folhivni telefonon a polgarmesteri hivatalt. 10 oraig a telefonkozpont 4 csenges utan csak egy sipszo.