Felhívás!

Konkrét tervek hiányában

Konkrét tervek hiányában Kovászna megye

Az alig egy hét múlva esedékes helyhatósági választásokon alighanem a legnehezebb dolguk a barótiaknak lesz, akik nem kevesebb mint öt polgármesterjelölt közül kell kiválasszák a városvezetésre legalkalmasabbat.

Nem sokat segített a lakosságnak mindezidáig a választási kampány sem, mely sokak szerint unalmas és semmitmondó volt, a jelöltek igencsak kevés konkrét tervet osztottak meg választóikkal, ellenben ködösítésre, általánosításra, egymás lejáratására kiváló lehetőségnek bizonyult az eddig zömében Facebookon zajló kampány. Ezt látván, az RMDSZ például már hátradőlt, mondván, amíg a Szövetség négy ellenjelöltje egymás ellen hadakozik, hogyan is válthatnák le az uralmon levő városvezetést?

Érdekes megállapításokat közölt videóüzenetében a közismerten RMDSZ-szimpatizáns Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója is, aki azt mondta, hogy életében először nem tud a helyi, városi RMDSZ mellett elköteleződni: miután 8 évig a város egy helyben toporgott, a megyei RMDSZ továbbra is megbízatásra alkalmasnak látja, mondta.

– Ismét nem egy jövőképet, egy megvalósítható tervet, hanem egy csomó összehordott, világot megváltó propagandát fognak megszavazni – jósolta a választóknak Derzsi Sámuel polgármesterjelölt, akit a maga rendjén azzal vádolt az egyik helyi vállalkozó, hogy jelöltségével csak megosztja a szavazatokat. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások