Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Komolyan veszik a felzárkóztatást

Komolyan veszik a felzárkóztatást Kovászna megye

Úgy néz ki, valóban értelme és haszna, látszata van a felzárkóztató óráknak, amelyeket az iskolák saját elképzelés szerint szervezhetnek iskolaidőben vagy vakációban, egy héten többször vagy csak egy-egy napot szánva erre. Erre a következtetésre jutottunk, miután több iskolaigazgatót és Kiss Imre főtanfelügyelőt is kifaggattuk a jelenlétről, a tapasztalatokról.

Hirdetés
Hirdetés

Az általános iskolások felzárkóztató óráiról Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, a diákoknak, miután előzetesen írásban kellett feliratkozniuk, kötelező havi 20 óra tananyagpótlás. Márciusban a megyében 1300 diák vett részt felzárkóztatókon 100 csoportban, áprilisban pedig számuk 1588-ra gyarapodott, 124 csoportot alkotva összesen 24 iskolában. A tervek szerint mindenütt megtartják az órákat, és a jelenléttel sincsenek gondok, így summázhatók az eddigi tapasztalatok – tudtuk meg.

A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskolában elemi és gimnáziumi tagozaton összesen nyolc csoportnak tartanak felzárkóztató órákat, intenzíven áprilisban, a vakációban kezdődött a tevékenység. Volt olyan diák is, akinek a kérését vissza kellett utasítani – jó tanuló létére is szeretett volna részt venni az órákon –, de fogadnak három gyereket a Váradi József-iskolából is, ahol nincs felzárkóztatás, amúgy is többségében vegyes csoportok vannak – magyarázta Szőcs Emese igazgatónő. Románból, magyarból, matekból, fizikából, kémiából és informatikából tartanak pótórákat, minden tanár maga dolgozza ki a programot, annak függvényében, hogy az ő osztályaiknak mi jelent nehézséget. A tanár személyes jelenlétének fontossága itt is kitűnik: főleg a mértant most kezdő hatodikosoknak nehéz volt az online oktatásban megérteni az alapokat, a szerkesztést most élőben gyakorolhatják. A lényeg az, hogy a gyerekek szívesen vesznek részt az órákon.

Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában hat, 13-18-as létszámú csoporttal dolgoznak a tanárok – számolt be Szabó Margit iskolaigazgató. Elmondása szerint csak betegség miatt hiányzott igazoltan 3 gyermek, tanár és diák egyaránt példás hozzáállásról tanúskodik, és szépen lehet pótolni a lemaradásokat. Van, amit, mert főleg románból még a tavalyi tananyagig is vissza kell nyúlni, de összességében elégtételt nyújt a munka, úgy vélik, megéri, annak ellenére, hogy hátránya a sok papírozás, amivel dokumentálni kell a tevékenységet.

A tanárokat minden pótóra megtartásáért bruttó 100 lejjel javadalmazzák (aminek 42%-a megy az államkasszába). Ez nem elhanyagolható összeg, de arra is van példa, hogy ezért a pénzért nem vállalják a részükről sem elhanyagolható erőfeszítést – tudtuk meg egy másik, névtelenül nyilatkozó
riportalanyunktól.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások