Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Komoly anyagi kárt okoztak

Komoly anyagi kárt okoztak Kovászna megye

A Kovászna Megyei Sürgősségi Bizottság becslése szerint megközelíti a 15 millió lejt a júniusi árvizek által okozott anyagi kár a megyében. Nagybacon, Barátos, Szentkatolna, Kökös, Dobolló, Gelence, Uzon, Réty, Zágon és Kézdivásárhely tartozik a leginkább érintett települések közé.

A sürgősségi bizottság jelentése a június 18–23. közötti szélsőséges időjárási körülményekre összpontosít, ugyanakkor külön fejezetben tárgyalja azokat a szükséges árvízvédelmi munkálatokat, amelyeket sürgősen el kellene végezni a folyóvizek szomszédságában fekvő helységekben, annak érdekében, hogy a további károk megelőzhetők legyenek.
Az iratcsomóból kiderül, hogy a felhőszakadások miatt bekövetkezett áradások 14.960.830 lejnyi anyagi kárt okoztak. Június elejétől szinte naponta esett az eső az Olt folyó mellékén, 13–21. között az előző napokhoz képest dupla vagy akár tripla mennyiségű csapadék zúdult le rövid idő alatt. Ezt a víztömeget a talaj már nem volt képes befogadni, több helyen állóvíz alakult ki. 18-án, 19-én és 20-án a hegyvidéken is erős zivatarok voltak, főleg a Berecki-hegységben és Bodzaforduló környékén, amelyek a Feketeügy, Kovászna pataka, a Tatros és Barót pataka mentén okoztak áradást.
A lemhényi, kovásznai és zágoni mérések, illetve a lakócai meteorológiai állomás adatai szerint is a hegyekben lényegesen több csapadék hullt a fenn említett időszakban, mint a megye sík területein, ám a hegyekből lezúduló árral utóbbiaknak kellett megbirkózniuk.
Barót pataka Magyarhermányban és Kisbaconban okozott gondot, Pákét Kovászna pataka, Szentkatolnát a Feketeügy árasztotta el, Kökösbácsteleket szintén. Bélmezőre is rázúdult a hegyekből leömlő víz, Gelencén Gelence patakával gyűlt meg a lakosság baja, Uzonban és Szentivánlaborfalván a Feketeügy mutatta meg az erejét, ahogyan Rétyen is. Zágont és Papolcot a Zágon pataka öntötte el, mivel nem tudta befogadni a hegyekből alázúduló víztömeget.
A júniusi árvizek összesen 13 települést érintettek, a legsürgősebb munkálat a megrongált gátak kijavítása, annál is inkább, hogy az elkövetkező időszakban is heves esőzésekre készülhetünk. A munkálatok becsült költsége 6,4 millió lej.
A jelentés kitér arra is, hogy a május 27-ei málnási árvíz utakat, gazdaságokat stb. rongált meg, az anyagi kár mintegy 4.711.000 lejre tehető. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások