Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kölyökkutyán hajtottak át szekérrel

Kölyökkutyán hajtottak át szekérrel Kovászna megye

Számos megkínzott ebhez riasztják Igyártó Nándor fiatal, háromszéki állatvédőt – derült ki érdeklődésünkre, aki, miközben felháborító eseteket osztott meg lapunkkal, rámutatott, hogy naponta több riasztást is kap, ám sajnos nem tud minden kérésnek eleget tenni.

Hirdetés
Hirdetés

Igyártó a közösségi oldalon számol be minden sikeres, vagy éppen kudarcba fulladt, a megmentett állat elpusztulásával járó esetről. A napokban egy, szétrágott, kifolyt szemű kutya megmentését részletezte, illetve egy olyan kiskutyáét, amelyiken szekérrel hajtottak át.

– A Borvíz utcában, a felügyelet nélkül, közterületen legelésző lovak közelében akadtak rá egy olyan kutyára, amelyiknek az arca szét volt rágva, a szeme ki volt folyva. A pitbullon látszott, hogy verekedtetésre volt használva. Nem volt benne chip, és az állatorvosi vizsgálatok után agresszívan viselkedett. Szerencsére, minden aggodalmunk ellenére – az interneten megosztott történet hatására – biztonságos helyre került, egy kihasznált, harci kutyák rehabilitálásában jártas csapat vette gondozása alá. Nem is tudtam örvendeni a kutya jobbra fordult sorsának, máris újabb riasztást kaptam. A szemtanúk elmondása szerint egy kölyökkutyán hajtottak át szekérrel. A kutyus agyvérzést is kapott, jelenleg is kezelés alatt áll. Hihetetlen, hogy mennyire gonoszak tudunk lenni mi, emberek – háborgott Igyártó, aki szerint a langyos törvények, ezek alkalmazásának hiánya szüli az ilyen incidenseket.

Igyártó úgy véli, ahhoz, hogy ennek vége legyen, néhány felelőtlen gazdával példát kellene statuálni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 5., 8:11
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Az biztos, hogy az embernel gonoszabb eloleny nem tapodja ezt a Foldet. De az is biztos, hogy a torvenyek nem „langyosak”, ahogyan a cikkiro irja, hanem eleg kemenyek , 2-7 ev borton allatkinzasert, csak az a baj, hogy a torveny vegrehajtoi „langyosak”. Es az is biztos, hogy mar ideje volna peldat statualni az ilyen kutyatartokkal. Es azokkal is ,akik a kutyat megunjak es a varosok szelen autoikbol szelnek eresztik, nem torodve azzal, hogy mi lesz tovabb az ilyen kutyusok sorsa . Bortonbe veluk !!!