Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Költözik a Közüzemek Rt.

A Közüzemek Rt.-nek költöznie kell jelenlegi, sepsiszentgyörgyi székhelyéről, mindez a helyi önkormányzat döntése után vált konkréttá. A városvezetés Szépmezőn biztosított területet a vállalatnak, oda kell új székházat építsenek.

Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a napokban bejelentett szolgáltatásdrágítások, illetve a Közüzemek Rt. alkalmazottainak – erről lapunk több ízben is beszámolt – panaszáradata (kis bérek, hiányos, elavult felszereltség, és még sorolhatnánk) tükrében indokolt-e a költözés.

Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója elmondta, Szépmezőn építenek székházat, ahol irodaépületek, csarnokok is lesznek.

– Erre az épületre az önkormányzat biztosítja a finanszírozást. Időigényes a folyamat. Addig is, amíg elkészül az épület, irodákat biztosítottak az ipari park adminisztratív épületében. Azon dolgozunk, hogy a járműveknek és a munkásoknak találjunk egy csarnokot, ahol az építkezés befejezéséig tartózkodhatnak – magyarázta.

Értesüléseink szerint Szotyorban állomásoztatnák a munká­so­kat és autókat: ezzel kapcsolatosan Kozsokár kifejtette, több helyszín is felmerült, de még nem döntöttek ténylegesen.

Hirdetés
Hirdetés

– Már tavaly szóba került a költözés. Egy, az övezetre elkészített városrendészeti terv miatt velünk együtt a Multi Trans Rt.-nek is mennie kell a városközpontból. Másfél hónapja átiratban szólítottak fel újra. Lépnünk kell – összegzett Kozsokár.

Az illetékes szerint az átszervezés, költözés jelentéktelenül – főképpen a bérköltséggel – növeli majd a működési költségeiket.

– A költözésnek nincs köze a szolgáltatások drágításához, az alacsony fizetésekhez. Iparkodunk optimális körülményeket biztosítani az alkalmazottaknak – hangsúlyozta Kozsokár.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 2., 8:24
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Szemen szedett hazugság az egész, mi értelme van az ilyen cikkeknek? Vagy legalább mielőtt leirná kedves újságiro úr, miért is nem jár utánna a dolgoknak? Ki az az épelmélyü ember aki elhiszi azt, hogy szotyorból vagy szépmezőről bejárva a városba hibaelháritása nem emészt fel nagyobb költséget mint ami eddig a városközpontból volt megoldva? És mégegy tény amit hamisan próbál beállitani a cikk illetve városi tanács és a vállalat vezetősége, hogy nem kerül pénzbe a szépmezői épitkezés… linkelem az idei év április 11.ei tánácshatározatokról szóló jegyzőkönyvet amiből kitűnik, hogy saját pénzén kell felépitse a közüzemek rt a székhelyét (a jegyőkönyv 3. oldalán található D2 -es pontjában van leirva) http://www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/edit_file/uploads/files/2019/Procese%20Verbale/12%20pv%2011%20aprilie.pdf

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 2., 12:54
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Van jó is meg rossz vélenyémem a Közüzemek RT,-ról, de most a GOSP-COM. Kézdivásárhelyi köztisztasági egyik munkabrigád vezetöjét birálnám aminek tanúja voltam a Józsiás parkban , amint sértőn , megalázva felszólitja a munkásukat (lehetett szociális munkás is , nem tudom) , hogy takaritsd ki , már mint a kukát , henem megeszik , vagy megeszed te , szóvá tettem , hogy ez nem szép szavak , azután rám orditott, ezekkel a szavakkal” ne üsse bele az orrát ” – nem tudhatom , hogy ő hulladékkal él-e?

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 2., 16:03
    ÉRTÉKELÉS: 9

    A Sugás- fürdői villa a vállat pénzén felújítódott, majd rövidesen eladták. Aztán következett a Gyár utcai átköltözés… és az egyre kevesebb fizetés. Majd regionális szolgáltató, uniós pályázatok, fizetés csökkenés…régiség s egyéb juttatások eltörlése…, falvak átvétele, munkamorál lezüĺlesztése…, s itt tartanak, dezinformálnak, mindkét oldalról. Hova jutottunk ? Hajrááá az illetékeseknek! Pffuuu

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 2., 17:06
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Érdekes Cojocar úr (Kozsokár Attila) a cég autóját magán célra használja , 2 hétre szabadságra ment és hazavitte a céges autót .Ideje volna az Esztelneki eset megismétlődjőn.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 2., 17:11
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Iparkodunk optimális körülményeket biztosítani az alkalmazottaknak – hangsúlyozta Kozsokár.De egyszer a vezetőség , szabadság idő alatt is hazavisszük a cég autót ,elvégre drága az üzemanyag a saját autónkba.