Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Koldusok voltak és lesznek

Koldusok voltak és lesznek Kovászna megye

Hiába indított a megyeszékhelyi önkormányzat kampányt a koldulás megszüntetéséért, nem sikerült a jelenséget felszámolni. Az illetékeseket arról kérdeztük, hogy a beletörődésen túl történik-e még valami ez ügyben.

Ahogy az lenni szokott, ünnepek előtt megsokszorozódott az üzletek előtt kéregető gyermekek, felnőttek száma. Bizonyára be is váltak számításaik, hiszen ilyenkor az emberek adakozóbbak. A jelenség azonban időnként elburjánzik, esetenként csapatosan koldulók, négyen–öten fogják körül a lépteit lelassító embert, ami, valljuk be, nemcsak zavaró, de időnként ijesztő helyzeteket is eredményez. A hatóságoknál érdeklődtünk, milyen intézkedéseket foganatosítanak.

Hadnagy István, a közösségi rendőrség vezetője elmondta, a központban sikerült visszaszorítaniuk a koldulás jelenségét, munkatársait most a városszéli forgalmasabb üzletek felé küldi, viszont csak közterületen van joguk beavatkozni, a bevásárlóközpontoknál nem, ott a biztonsági őr dolga lenne elkergetni a kéregetőket. 2017-ben 40 koldust vittek be, kiróttak rájuk összesen 4150 lejnyi büntetést, annak behajtásában azonban már a pénzügy illetékes. Amennyiben nem fizetik be a 100–500 lej közötti összegeket, végrehajtás indul ellenük, ha nincs mit végrehajtani, akkor közmunkára kötelezheti őket a lakhelyük szerint illetékes önkormányzat.

Sepsiszentgyörgyön az utcaseprésnél foglalkoztatja őket a köztisztasági vállalat – ezt Czimbalmos Csaba városgondnoktól tudtuk meg –, de ebből ritkán több a haszon, mint a kár, hiszen csak erős felügyelet mellett dolgoznak, tehát lekötnek egy aktív alkalmazottat, ha éppen megjelennek, és nem jelentenek beteget. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki tényleg ledolgozza a rá kiszabott órákat.

Az egy másik oldala a koldulásnak, ha gyereket ér tetten a rendőrség, akkor meg kell keresnie a szülőt, de az le is tagadhatja, hogy hozzá tartozik a gyermek, ez pedig patthelyzet, mert kiskorúval szemben nem lehet intézkedést foganatosítani – fejtette ki Czimbalmos.

Arra azonban volt példa, hogy ilyen esetben a gyermekjogvédelem lépett, és a sürgősségi elhelyező központba utalták be a gyermeket, erről Szász Katalin aligazgatónő számolt be. Egy–két napon belül sikerül beazonosítani a szülőt, de ellene csak akkor lehet pert indítani, ha bizonyítható, hogy szándékosan és ismételten küldi koldulni a gyermeket. Ami igencsak bajos. El is lehet venni a szülőtől a gyermekét, és intézményben elhelyezni, de a rendszer végső célja mindenkit visszahelyezni a családjába – és itt a kör bezárul…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 8., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A kör csak az agyatokban zárul le és akik tehetnének a helyzet visszaszorításában azok nem tesztek semmit csak a fizut veszitek fel! Pár év és több barna lesz az utcákon mint fehér! Annyit nem értek, h miért kell szaporítani ezeket mind a nyulakat?!

  • User
    Dátum: 2018. január 8., 12:31
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Gyermekjogvédelem, kihez tartozik az a gyermek, aki a LIDL előtt háttal veri magát a falhoz, esetenként beáll az oszlopok közé és a két oszlopnak üti magát előre-hátra, szörnyű látni. Ki viszi oda, ki viszi el onnan, ha ennyire beteg ? Állítólag jön-megy normálisan, akkor miért kell eltűrni ? Nézett valaki utána ?

  • User
    Dátum: 2018. január 8., 15:04
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Tehat : letezik torveny a koldulas megszuntetesere de mire azt alkalmazni tudnak mar meg is szunik mert egy masik lep hatalyba es igy tovabb…..lancreakcio.Bevasarlokozpontoknal ,mivel az nem kozterulet?????-az or kene kozbelepjen de az ugye bent is kell figyelozon, a cigany letagadhatja a gyereket ,akkor meg azzal szemben nem lehet intezkedni mert kiskoru.Uristen! Minek akkor kozrendeszet? Minek polgarmester, tanacsos , jogasz ha nem kepesek egy epkezlab ,hatekony eljarast letrehozni? Mert igenis zavaro de nagyon a sok ramenos koldus!