Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kitüntették a székely hazafiakat

Kitüntették  a székely hazafiakat Kovászna megye

Egy hét leforgása alatt két magyarországi civil szervezet részesítette elismerésben nagyrabecsülése jeléül a Romániában szított magyarellenesség martalékául esett Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Ily módon hajtottak fejet a két ártatlan kézdivásárhelyi áldozatvállalása és helytállása előtt. Amint ismeretes, terrorista cselekmények és ezekre való felbujtás vádjával ítélték őket öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre bizonyítékok nélkül, egy ellenük folytatott koncepciós eljárás során.

Hirdetés
Hirdetés

Május 13-án látogatott Kézdivásárhelyre a Pest megyei Csömör húszfős küldöttsége, hogy összetartozásunk és együttérzésük jeleként átadja a nagyközségben bejegyzett Gloria Victis Közhasznú Alapítvány azonos nevű díját Beke István és Szőcs Zoltán volt politikai foglyoknak.

Május 20-án az Emberi Méltóság Tanácsa vezetője, id. Lomnici Zoltán, a magyarországi Legfelsőbb Bíróság volt elnöke és Tóth Kálmán, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnöke tette tiszteletét Kézdivásárhelyen, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőséről elnevezett díj átnyújtásával nagyrabecsülését fejezze ki a magyarságuk és helytállásuk miatt meghurcolt székely fiataloknak. Beke István és Szőcs Zoltán előtti főhajtásnak nevezte az eseményt a Vigadó kistermében jelenlévőket, köztük a két áldozat szüleit és családtagjait köszöntő Fejér László szenátor, aki kitért a szabadságharcban életét vesztett Vasvári Pál személyének az ismertetésére is.

Idősebb Lomnici Zoltán, a Vasvári Pál-díj korábbi kitüntetettje nagy megtiszteltetésként értékelte, hogy személyesen jelen lehet „azon az ünnepélyes alkalmon, amelyen két nagy magyar hazafi” az anyaország és magyar nemzet hálájának kifejezéseként elismerésben részesül.

„A kézdivásárhelyi fiatalok kiállása az összmagyarság szabadságának érdekében történt, ezért megérdemlik ezt a díjat” – jelentette ki Tóth Kálmán az egyesület elnöke.

Az elismeréssel járó emléklapokat és érmeket id. Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán adta át Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak. A méltóságteljes, megható és helytállásra sarkalló rendezvény a két volt politikai fogoly hitvallásnak is beillő és tartásukat bizonyító tömör köszönőbeszédével ért véget.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. május 24., 10:27
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Az igazi hazafi végzi a dolgát, nem szerepel folyton (ezt tették mielőtt letartóztatták volna őket, minden apró eseményük miatt folyton hírt vertek maguk körül). A valódi hazafi a szakmájában az elsők közt teljesít, ha van anyagi háttere több gyermeket is vállal, mint az átlag kettő, a szavahihető hazafi nem a másság ellen kiabál, hanem próbálja úgy megérteni a másikat, hogy közben a saját kultúráját is műveli és terjeszti. Persze nem azzal, hogy nagy a szája, hanem azzal, hogy helyesen beszél magyarul (fentebb kitüntettettek elég gyakran vétenek a nyelvhelyességnek megfelelő magyar nyelv ellen), könyveket vásárolnak (nemcsak Wass Albertet olvasnak). Ha meggyőződéses, hogy igaza volt, ott folytatja, ahol abbahagyta (na de, ha a magyarországi anyagi támogatás már nincs, akkor az úgynevezett kulturális tevékenységgel, a Székely Szigettel is felhagytak. Kettős mérce: hősöknek nevezik őket, mert mások nemzeti jellegét folyton kritizálták (lásd románokét, zsidókét, cigányokét), miközben az egekig fel vagyunk háborodva, ha a mi nemzeti értékeinket lehurrogják.