Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiterjedt az aláírásgyűjtés

Kiterjedt az aláírásgyűjtés Kovászna megye

Folytatják a Legfelső Bírói Tanácsnak címzett aláírásgyűjtést Orbaiszéken, amelyben arra kérik, hogy helyezze vissza Kovásznát a Kézdivásárhelyi Bíróság területi körzetébe.

Mint ismeretes, június 28-tól kezdődően a Legfelső Bírói Tanács a Bodzafordulói Bíróság illetékességébe utalta Kovászna várost és Zágon községet. A két önkormányzat július 3-án kezdett el aláírást gyűjteni, amellyel a határozat módosítását akarják elérni. Akkor július 8-ig hirdették az akciót, ez idő alatt 3000 aláírást sikerült összegyűjteni Kovásznán és Zágonban együtt. A települések vezetői úgy döntöttek, folytatják az aláírásgyűjtést, továbbra is várják a lakók hozzájárulását.

Hirdetés
Hirdetés

Időközben Barátos, Zabola és Kommandó község is csatlakozott a kezdeményezéshez, hiszen közvetve rájuk is hatással van a Legfelső Bírói Tanács határozata. Habár az említett települések továbbra is a Kézdivásárhelyi Bírósághoz tartoznak, a döntés értelmében a Kovásznán működő közjegyzői irodák is Bodzafordulóhoz kerültek. Így a barátosi, zabolai és kommandói lakóknak a továbbiakban Kézdivásárhelyre kell menniük például hagyatéki tárgyalásokat folytatni. Ez egyrészt a lakóknak sem kedvező a távolság miatt, másrészt a kézdi közjegyzői irodákat is leterhelné.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük