Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiss Jenő kapja az idei Pro Urbe-díjat

Kiss Jenő kapja az idei Pro Urbe-díjat Kovászna megye

Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Kovászna Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója kapja idén a sepsiszentgyörgyi Pro Urbe díjat. Erről tegnap döntött Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa, a tegnapi rendkívüli ülésen ellenszavazat nélkül fogadták el a díj odaítélésére vonatkozó határozatot.

Hirdetés
Hirdetés

A testület határozatához mellékelt ajánlásban Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója, Kiss Jenő utódja így fogalmazott:
„Megvan a könyveknek a maguk sorsa, története, mondogatjuk a latin bölcsesség nyomán. Azt is emlegetni szoktuk, hogy a feladat megtalálja emberét. Kiss Jenő esetében mindkettő hatványozottan érvényes. Az első aranyigazságot továbbgondolva az is, hogy a könyves embereknek szintén megvan az a sorsuk, történetük, amelyben központi, talán nemcsak hivatással, hanem küldetéssel felérő szereppel bír a könyv, az írott kultúra.”

Az ajánlás záró mondataiban meg így:
„Összegzésül elmondható, hogy intézmények, szervezetek, kiadványok, szakmai fórumok alapítása, indítása, megerősítése fűződik Kiss Jenő nevéhez, munkája az építő és közösségteremtő emberé.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 20., 16:21
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ha a gonoszság fájna, ordítanának a kommentelők. Valaha jártak a könyvtárban? Tudják, ott könyvek vannak, olyan izék, betűkkel…

  • User
    Dátum: 2021. április 21., 11:14
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Miert lenne valaki gonosz , csak mert nem ert egyet a kivalasztottal? Ha a hozzaszolasok esetleg gunyosak , ez alol on sem kivetel. Kies varosunkban akad meg nehany ember aki valoban letett valamit a varos asztalara. Fiatalabbak is !

  • User
    Dátum: 2021. április 24., 18:13
    ÉRTÉKELÉS: 2

    … és a könyvek mindenképp hasznos eszközök. Olvasóknak tanulásra és tapasztalat szerzésre alkalmas. Erre ügyel fel és segít a könyvtáros. Aki nem tud olvasni, annak gyakorlati célra fontosabb a könyv. Ajánlott a vastag vagy több kötetes könyv, mert az tovább tart. Ezeken is segíthet a könyvtáros, a tönkre olvasott példányokat kiselejtezi a gyako9rlati alkalmazásra valókat. Olcsón. Ne tiltakozzatok, kell a könyvtáros, ha olvasol, ha nem.