Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kisebbségi jogvédelem a Kárpát-medencében

Kisebbségi jogvédelem a Kárpát-medencében Kovászna megye

Zártkörű munkavacsorán ünnepelte működésének 10. évfordulóját június 17-én Budapesten a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI). A működését biztosító Kisebbségi Jogvédő Alapítvány kuratóriumi tagjain és az Intézet munkatársain kívül a külhoni magyar pártok vezetői, illetve képviselői, határon túli politikusok, civil jogvédők, a KJI ügyvéd partnerei és védencei vettek részt a rendezvényen.

Csóti György, a KJI igazgatója ez alkalomból elmondott beszédében felidézte, az intézet létrehozását annak a felismerése tette indokolttá, hogy a térségben végbement rendszerváltozások sem hoztak alapvető pozitív változást a Trianonban elszakított magyar nemzetrészek életében. Állítását többek között a Szlovákiában még mindig érvényben lévő és a felvidéki magyarságot továbbra is sújtó Beneš-dekrétumok érvényben levésére, az erdélyi magyarság vagyona visszaszolgáltatásának akadályoztatására, a kárpátaljai magyarok áldatlan helyzetére, valamint Beke István és Szőcs Zoltán igazságtalan elítélésére hivatkozva támasztotta alá.

Megtudhattuk továbbá, hogy a felsoroltak megoldásához is jogi segítséget nyújtó, budapesti székhelyű KJI három fő területen fejti ki tevékenységét. Állandó jogsegély szolgálatú, szám szerint huszonkét irodát működtet a Kárpát-medencében. A peres eljárások során szakmai és anyagi támogatást nyújt a külhoni ügyvédeknek. Továbbképzést biztosít határon túli fiatal magyar jogászoknak, joghallgatóknak és ügyvédeknek a kisebbségvédelem terén. Kizárólag olyan konkrét esetekhez nyújt pénzügyi segítséget, amelyeknél a magyarsága, vagy vélhetőleg a magyarsága miatt ért jogsérelem egyes személyeket, csoportokat és intézményeket. A KJI teljes erőbedobással azon dolgozik, hogy „a magyar fiatalok Kárpát-medence szerte kedvet és hitet kapjanak” a nemzetük tagjainak igazáért folytatott közdelemhez. El szeretné érni, hogy „minden egyes magyar ember teljes életet élhessen szülőföldjén, a Kárpát-hazában. 

A továbbiakban a négy nagy történelmi régió egy-egy jogvédője világított rá az általa kiemelt ügy fejleményeire. A felvidéki Nagy Dávid ügyvéd a Magyar Hírlapnak adott interjúja miatt munkahelyéről, a Pozsonyi Városi Múzeumból menesztett Falath Zsuzsanna ügyének jelenlegi, mérsékelt derűlátásra okot adó állását ismertette. 

Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára a kárpátaljai magyarság helyzetéről szólva hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában dúló háború szorításában a túlélésre és megmaradásra összpontosítanak.

Az erdélyi Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviseletében Sepsiszentgyörgyről jelen lévő Zsigmond József az úzvölgyi magyar haditemetőben 2019-ben történtek miatt indított perekről tartott beszámolót.

Losoncz Dávid ügyvéd az elszakított nemzetrészek közül most ugyan legjobb, de koránt sem rózsás helyzetben lévő vajdasági magyarság sajátos gondjaira mutatott rá.  

Végül a nemzetük melletti kiállásukért öt év letöltendő fegyházbüntetésre ítélt kézdivásárhelyi férfiak képviseletében Beke István idézte fel és foglalta össze tömören a meghurcolásuk felháborító történetét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük