Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kirakatokat is betörtek

Kirakatokat is betörtek Kovászna megye

Baróton úgy tűnik, hogy a fiatalok nem tudnak összhangba kerülni az elvárásokkal, ami az éjszakai órákban való viselkedést illeti, és ez a legutóbbi tanácsülésen is napirendre került.

A város képviselői testületének ülésén hangzott el, hogy a Diákdomb melletti, az Africafé bárhoz tartozó terasznál nemcsak, hogy éjjel 2–3 óráig szól a zene, és folyik a kiabálás, hangoskodás, de ugyanakkor két alkalommal már kirakatokat is betörtek a terasz vendégei.
Így, míg egyfelől évek óta azt hallani a városban, hogy a fiatalok nincs, ahol szórakozzanak, addig másfelől a városvezetés arra kényszerül, hogy a meglévő kevés szórakozóhelynek is korlátot szabjon. Úgy döntött ugyanis a tanács, hogy január elsejétől csak 22 óráig engedélyezi a bár nyitvatartását.
A program módosítását a rendőrség is javasolta, és az egyik szomszédtól, a római katolikus plébániától panasz is érkezett. Bár korábban beleegyezett az éjszakai nyitvatartásba, a plébános most jelezte, hogy a továbbiakban nem szeretné, ha 22 óra után is működne a bár. Lázár-Kiss Barna polgármester úgy fogalmazott, sajnálja, hogy így kell eljárniuk, de a városban a legfontosabb a biztonság, valamint a lakók zavartalan pihenése.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük