Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kinőtte magát az IKÚ

Az Ifjúsági Klub Újfaluért Egyesületet (IKÚ) tavaly májusban jogilag is bejegyezték, így a pályázati lehetőségekkel új kapuk nyíltak, hogy a csapat még hatékonyabban kiterjeszthesse tevékenységi körét. A mikóújfalusi fiatalok szerepvállalása fontos meghatározója lehet a település jövőképének.

Elsődleges célnak a fiatalság bevon(z)ását a közös tevékenységekhez, az összetartás erejének felmutatását tartjuk – tudtuk meg Demeter Norberttól, az IKÚ elnökétől. Az előzményekről szólva elmondta, 2014 februárjában a fúvószenekar nyolc ifjabb tagja összeült a hosszú estéken társasjátékozni. Papp Róbert kiszójátékozta az IKÚ megnevezést a csapatnak, majd jött a merész ötlet, hogy tevékenységeikbe vonják be a falu lakosságát is, s innentől elindult egy sikeres folyamat.

– Kulturális, sport- és szórakoztató jellegű, hagyományápolásként is szolgáló megvalósításaink között szerepelnek március 15-ei ünnepségek, fociturnék, moziestek, fotókiállítások, könyvbemutatók, szemétgyűjtések közterületről. Van négy állandó, évről évre visszatérő rendezvényünk: a középkorosztálynak a kosaras bál, a focirajongóknak a Mikulás-kupa, az iskolásoknak a gyereknap, valamint kétnapos sátortábor. Törekvéseinket a helyi önkormányzat mellett magánszemélyek és cégek is támogatják – részletezte az elnök.

Jelenleg 15 fő tagja az egyesületnek, benevezésnél főként az önkéntes munkára való hajlamosság a mérvadó. A napokban kezdődött meg az IKÚ-barlang feljavítása, amelyet a kultúrotthon pincéjéből alakítanak át közmunkával az egyesület székhelyévé, valamint a tavasz folyamán a Bedő-borvízhez vezető átjáró is új festést kap.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük