Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kilenc utca, egy iskola

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 20,8 millió lej értékű finanszírozásra nyújtott be pályázatokat az Országos Helyi Fejlesztési Programban (PNDL), kilenc utca és egy iskola korszerűsítésére. A város vezetősége évente 6-8 utca felújítását tervezi.

„Úgy érzem, egy kiegyensúlyozott, a város minden területére odafigyelő, de minden gondját megoldani nem tudó költségvetés az idei is” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester. Aláhúzta, bár nagynak tűnhet a büdzsé, de miután mindent kifizetnek – a tanügyi és önkormányzati alkalmazottak fizetését, a közszállítást, a köztisztaságot, az intézmények fenntartását vagy különböző programokat –, beruházásokra körülbelül 2,5 millió eurónyi összeg marad.

„Azért tartom fontosnak ezt elmondani, mert az elmúlt években is ez az átlag 2,5-3 millió euró mellé még minimum ugyanennyit hozzátettünk uniós vagy kormányzati alapokból” – magyarázta Antal, ám idén nem számítanak uniós forrásokra. Elmondta, 23 utca esetében a dokumentáció elő van már készítve arra, hogy európai uniós vagy kormányzati forrásokat tudjanak lehívni ezek felújítására.

Jelenleg a Gyöngyvirág, Kós Károly, Testvériség és Váradi József utcákban dolgoznak, és idén elindítanák még másik hat utca korszerűsítését is. Tervben van a Jókai Mór utca felújítása is, de Antal szerint ezt a több mint 2,5 millió eurós beruházást a helyi költségvetésből nem tudják megvalósítani, hanem pályázni fognak.
A sajtótájékoztatón szó esett a kisstadion átépítésére vonatkozó projektről is, valamint a város hiteleiről, a részletekkel a következő lapszámunkban visszatérünk. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük