Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kihasznált háromszéki kiskorúak

Kihasznált háromszéki kiskorúak Kovászna megye

Tegnap a Hálózati lecke (Ora de net) nevet viselő program égisze alatt a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság székhelyén tartottak előadásokat több tematikában. Így embercsempészet ellen harcoló brassói illetékesek, de a háromszéki korrupcióellenes igazgatóság munkatársai is jelen voltak a Tóth Zsigmond, a megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályának vezetője által kezdeményezett találkozón.

Hirdetés
Hirdetés

A program keretében tavalytól arról tájékoztatják elsősorban a kiskorúakat vagy az ezeket felügyelő, oktató személyeket, miként „viselkedjenek” a neten, milyen biztonsági lépéseket tegyenek meg annak érdekében, hogy ne végezzék embercsempészek, csalók és sarlatánok karmai között. Szász Katalin Melinda, a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese kérdéseinkre elmondta, az előadáson főleg a rendszerben dolgozó szociális munkások, pszichológusok, illetve gyermekotthonok vezetői vettek részt. Hangsúlyozta, az információkat a gyerekekhez is el kell juttatni, akár hasonló előadások révén is (ezt a lehetőséget amúgy minden gyermekotthon, központ számára felajánlották a kezdeményezők).

És hogy miért fontos ez? Mivel háromszéki példák is akadnak szép számban, amikor kiskorúakat csábítottak el, miután interneten „becserkészték” őket, majd elvitték külföldre a naiv lányokat, akiket utólag kihasználtak, szörnyűségeknek vetettek alá – azaz örömlányként dolgoztatták, vagy kereskedtek velük.

– Újabban egy még furcsább gyakorlat ütötte fel a fejét, erre figyeltünk fel. Eddig a „loverboy” (szerelmesfiú) módszerrel cserkészték be a lányokat, gondtalan életet ígérve vitték őket külföldre. Újabban az átverésbe bevonják a szülőket is, különféle anyagi juttatások ellenében, vagy csupán a felnőttek naivságát kihasználva. A szülők közjegyző előtt beleegyeznek, hogy a férfi, aki mondjuk másodszor látja a kiskorú leánykát, elviheti őt külföldre… Ezzel egyfajta törvényes keretet adnak az embercsempészetnek – panaszolta Szász.

Megtudtuk, a gyermekjogvédelmi rendszer munkatársai több ilyen alkalommal próbálták – akár pszichológusok segítségével is – jobb belátásra bírni a szülőket, ám mindhiába.

– Az a csapda, hogy a pasi elhiteti a szülőkkel, beleszeretett a lányukba, de külföldön dolgozik, ezért elvinné magával, jobb életet biztosítana neki. És természetesen van, amikor a szülők nem tudatlanságból, hanem haszonszerzés miatt, pénz ellenében cselekszenek (sajnos, ezt nehéz bizonyítani) – részletezte Szász.

Lapunkkal egy konkrét esetet is megosztott: tavaly egy lányt vittek ki ugyanígy Angliába, ám szerencsére korán törvénytelenségbe keveredett, új munkahelyén lopott, a hatóságok a megfigyelő kamerák segítségével lebuktatták, így „idejében” hazakerült.

– Sok mindent elszenvedő lányok kerülnek hozzánk, mi igyekszünk segíteni a történések feldolgozásában. Szomorú, hogy több alkalommal a kihasznált áldozatok az elején önszántukból maradnak, könnyű pénzszerzésként fogva fel a velük történteket – összegzett az aligazgató. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 15., 8:39
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Az jo ha a rendorseg foglalkozik az ilyen dolgokkal,de meg jobb volna,ha konkret bizonyitekokkal jonne az olvasotabor ele az ilyen bunbandak leleplezeserol es folszamolasarol.Mert ezen a teren gyenge az eredmeny,amit fol tudnanak mutatni.Es az meg jobb volna,ha a sajat koreibol is leleplezne es bunteto eljarast inditana az olyan rendorok ellen akik eme buncsoportokkal osszejatszanak.Mert ilyen is van ,sajnos.Ezert tudnak ezek a bunszervezetek evekig leleplezetlenul mukodni. Aztan az is jo volna,ha a rendorseg az Internet Sotet oldalara is raszallna. A Dark Net-re,mert ami ott van az egyenesen elkepeszto.Itt a pedofiliatol, a szerv,drogok,fegyverek,robbanoszerek kereskedelmeig es minden ami tiltott dolog,egeszen a bergyilkosok folberleseig,minden megtalalhato. Ameg az Internetnek letezik ez a sotetnek nevezett oldala,addeg senki ne varja,hogy a bunozest megallitjak. Mert nekem senki ne jojjon azzal a dumaval,hogy a Dark Net nem allithato meg,mert falcs I.P. cimekkel mukodik,meg hogy az amerikai tengereszet szerverein keresztul,aztan nem tudom milyen mas szervereken keresztul stb. Ha ez valoban igy van akkor a Dark Net-et a titkosszolgalatok talaltak ki es ok mukodtetik,mert ha ez nem igy volna,akkor igen is le lehetne gombolni oket.Magyaran ez annyit jelent,hogy a vilagunkat iranyito hatterhatalom mukodteti ezeket a titkos szervereket! A Dark Net egy jo VPN es egy Tor nevu keresoprogrammal erheto el,ami letoltheto a netrol. Vigyazat ,illegalis !!! De aki meg akar gyozodni rola,hogy nem hazudtam,az nezzen a dolgok utan!

    • User
      Dátum: 2019. március 15., 10:20
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Az emberi kreativitás szinte határtalan, főleg ha pénzszerzésről van szó (és a bűnözés is legtöbb esetben erről szól). A Tor hálózatot nem az illegális szerek kereskedelmére, a bűnözök platformjának találták ki, hanem egy titkosított csatornának pl. olyan helyekre ahol az Internetet megfigyelik, korlátozzák a szólásszabadságot, de tény, hogy nagyrészt a bűnözök használják.
      Ugyanez a helyzet a kriptopénzekkel, a más titkosított kommunikációs csatornákkal. Ez a 21. század egyik nagy dilemmája: hogyan ellenőrizzük és korlátozzuk a bűncselekményeket anélkül, hogy a jó szándékú emberek privát szféráját bolygatnánk és mindenkiről mindent tudjunk.

  • User
    Dátum: 2019. március 15., 10:08
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Továbbá: a Dark Netet figyelik, sok platformot lekapcsoltak már azon belül. Viszont a Dark Net nem mindennek az oka, a cikkben felsorolt problémák szinte mind „offline” módon történtek, vagy sima chatszobákban, FB, FB Messenger, WhatsApp, stb. segítségével.

    Nem védem a Tor-t, soha nem is használtam, csak kiegészítésként írtam ezeket.

  • User
    Dátum: 2019. március 15., 18:17
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ja 7.45 és 15 óra között nem önök kellene szétnézzenek az iskolák körüli kocsmákban is?! Cigi akár szálra is, alkohol,energiaital,talán még 1éb is….pl ” munkaajánlat külföldre” szexpartner közvetítés…..