Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiemelten fontos a szakoktatás

Kiemelten fontos a szakoktatás Kovászna megye

A termelő legyen biztos benne, hogy terményét van ahol tárolni, feldolgozni, és lehetőleg magas hozzáadott értékkel eladni – hangzott el tegnap azon a sajtóértekezleten, amelyen Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester újabb három fiatalt mutatott be, akik az RMDSZ listáján indulnak tanácsosi tisztségért.

Kiss-Bartha Annamária közgazdász, mezőgazdasági családi vállalkozás társvezetője, pénzügyi szakon végzett a kolozsvári közgazdasági egyetemen, majd angol nyelven szerzett mesteri diplomát agrárgazdaság szakon.
Azt mondja: a változó nemzetközi gazdasági helyzet miatt egy „stabil régiót” kell kialakítani, amely nem csak megtermeli, de helyben értékesíti a megélhetéshez szükséges élelmiszert.

Hirdetés
Hirdetés

– Tárolási központokat kell létesíteni, ahol a termelők biztonságban és jó körülmények között elhelyezhetik az terményeiket. Ez egyrészt azért fontos, mert ha a gazda a föld végén kénytelen eladni a terményét, akkor ki van szolgáltatva a felvásárlónak, másrészt azért, mert amennyiben jó körülmények vannak a tárolásra, akkor folyamatosan el lehet látni a helyi üzleteket is jó minőségű, helyi termékkel – magyarázta a fiatal szakember.

Zsigmond József még mindig „csak” 33 éves, jóllehet már „lehúzott” két mandátumot a helyi tanácsban, politológiát végzett Kolozsváron, majd a budapesti Corvinus Egyetemen mesterizett szociológiából. A jogi és ifjúsági bizottság tagjaként egyetemi ösztöndíjprogramot hozott létre, amelyből már legalább hatvan diák „kifutott”, és tervei között szerepel egy oktatásfejlesztési központ létrehozása, ugyancsak fiatalok számára.

– Egy hárompilléres programot terveztem: Sepsiszentgyörgy érje el az okosváros szintet, azaz négy évben belül az állampolgár gyakorlatilag mindent el tudjon intézni a telefonjáról, tovább kell fejleszteni a családbarát kártyát, újabb szolgáltatások (akár védőnői hálózat) bevezetésével, és a lakónegyedekben lokális sportparkokat kell kialakítani az idősek számára – mondta.

Lakatos László közgazdász, tősgyökeres sepsiszentgyörgyi, a HÁRIT alelnöke, a Székely Hírmondó terjesztési igazgatója négy célkitűzést fogalmazott meg.

– Segíteni kell az elvándorolt, de hazajönni vágyó fiatalokat, bővíteni kell a bicikliutakat, és csökkenteni az autósforgalmat legalább a központban. A fiatalok tekintetében a legfontosabbnak a szakoktatás népszerűsítését tartom, hiszen nem kell mindenkinek egyetemet végeznie, egy jó szakmából egészen rendesen meg lehet élni – nyilatkozta Lakatos.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások