Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiábrándultak a barótiak

Kiábrándultak a barótiak Kovászna megye

Pár hete megjelent, a jövő évi helyhatósági választásokat úgymond felvezető összeállításunk alaposan felkavarta a kedélyeket Baróton, úgy tűnik, zsongó méhkasba piszkáltunk bele. Az ottani helyi sajtó gyakorlatilag már el is kezdte a kampányt, sorba mutatva be a lehetséges polgármester-jelölteket. Ezúttal mi inkább az emberek véleményére voltunk kíváncsiak, olyan személyeket igyekezvén megkeresni, akik munkakörük, státuszuk folytán inkább érzik a társadalom pulzusát, ismerik a közvélekedést. Az előzetesen felállított, általunk reprezentatívnak ítélt húszas listából végül csak hatan vállalták névvel is az álláspontjukat, ám a velük folytatott beszélgetések alapján beigazolódni látszik korábbi megérzésünk, miszerint jövőben új polgármestere lesz a városnak. A helyiek mindenesetre gyökeres változást akarnak.

Ifj. Bocz Levente, háztartásigép-javító cég vezetője:

Természetesen nem vagyok megelégedve a polgármester tevékenységével, hiszen amit az elmúlt években letett az asztalra, az kevés. Úgy látom, nincs jövő a gyerekeink számára, az iskoláink borzasztóan néznek ki. Rossz időben a gyerekek nyakig sárosan érkeznek haza. A városban katasztrofális állapotok uralkodnak: az új víz- és szennyvíz-csatornák nem működnek megfelelően, nem vezetik el a vizet, sőt nagyobb esőzésekkor a szennyvíz az utcákon folyik. A város koszos, szemetes. Akik Köpec felől érkeznek hozzánk, azzal szembesülnek, hogy a szennyvíz évek óta a mezőbe folyik. Ezenkívül a közbiztonság is nagyon gyenge, a fiatalok számára nincs munkalehetőség, és sorolhatnám. Egyszóval nem vagyok megelégedve. Szerintem Bán István lenne a megfelelő a polgármesteri székre, mert egy olyan ember kell, aki a város érdekében képes harcolni, és többször is tud kopogtatni azokon az ajtókon, amelyeken szükséges.

Hirdetés
Hirdetés

Nyáguly-Tordai Gyöngyike tanítónő:

Mindenképpen változásra van szükség. Tanügyi alkalmazottként úgy látom, az iskola nem kap kellő támogatást az önkormányzat részéről. Sok mindenről lehetne beszélni, de például voltak gondok az új iskola épületével. Úgy gondolom, olyan emberre lenne szükség, aki jobban mozgatja itt a dolgokat, többet fel tud mutatni. Sok jelentkezőről hallottam már, mindegyiküket ismerem személyesen, de Bán Istvánnál jobbat nem tudok elképzelni. Ő olyan ember, aki küzd, harcol, megmutatta a pénzügynél is, hogy képes mindent rendbe tenni. Egy karakteresebb városvezetésre van szükségünk.

Simon Attila vállalkozó, befektető: (kiemelt fotó)

Lázár-Kiss Barna szerintem a nyolc év alatt bebizonyította, hogy alkalmatlan polgármesternek. Már amikor szóba került, hogy ő lesz a polgármester, mondtam, nem támogatom. De támogattam az RMDSZ-t, így rá szavaztam abban a reményben, hogy kapunk segítséget a kissé tönkrement város felemeléséért. Egyébként Lázár-Kiss Barnát nem mi jelöltük erre a tisztségre, a városi vezetés nevezte ki három jelöltből, holott a közvélemény-kutatás alapján nem őt szerették volna a legtöbben. Megmondtam én akkor, hogy képtelen erre a feladatra, hiszen nincs megfelelő szervezői készsége.

Ő egy kényelmes túlélő, akit nem igazán érdekel a város sorsa. Választás előtt elkezd valamit csinálni, aztán kéri a szavazóktól a támogatást, hogy tudja befejezni. Ezek szerint neki még 10 mandátum kellene, mert sosem fejez be semmit. Az elvégzett munkálatokat soha nem ellenőrzi, ezért alakult ki ez az állapot. A vízellátás is katasztrofális, a víz alkalmatlan fogyasztásra, főzésre. Míg 1990-ben a munkahelyek száma 6000 körül mozgott a városban, most 1600–1700 között, és ez a szám folyamatosan csökken, mert sokan elmentek és mennek most is külföldre.

Visszatérve a polgármesterre, minden, amit csinál ízléstelen, nem felel meg a 21. század követelményeinek. Nincs hozzáértése, és a maga köré gyűjtött embereknek sincs. Kijelenthetem: az elmúlt 30 évben ő a legrosszabb polgármestere a városnak. Az RMDSZ-nek tehát az a feladata, hogy új jelöltet állítson; bárki más legyen, megkapja a bizalmat, de ő nem. Ha ő lesz a jelölt, elbukják a választást. Ebben a pillanatban úgy vagyunk vele, hogy bárki, csak ő ne. A legutóbbi választáskor még bíztunk abban, hogy az első sikertelen négy év után valami változik, de olyan munkákat végeztek, hogy tragikus. Össze sem hasonlítható a környékbeli polgármesterek teljesítményével.

Miklós Dénes autószerelőműhely-tulajdonos:

Szerintem mindenképpen új polgármesterre van szüksége Barótnak, hiszen a városban, ha vannak is csekély jelei a fejlődések, nagyon lassú léptekben halad a polgármester és a jelenlegi vezetőség. A lakosság nagy része teljesen elégedetlen, kiábrándult. Én személy szerint Bán Istvánt látom megfelelő embernek a polgármesteri szék elfoglalására, hiszen amikor meg akarták szüntetni a helyi pénzügyet, ő lábra tudta állítani. Ő tudna tenni a városért, helyre tudná hozni az elromlott helyzetet. Véleményem szerint neki van a legnagyobb esélye megnyerni a választást.

Kovács I. Éva tanítónő:

Természetesen szükség van a változásra. Úgy vélem, a jelenlegi városvezetés nem élt minden olyan lehetőséggel, ami a várost előbbre vitte volna – értem itt a pályázati lehetőségeket, az emberközeli kommunikáció hiányát stb. Nem vagyok elfogult. Tudom, bárki is lesz az új városvezető, nem vár rá könnyű feladat, és nem is lesz elég egy mandátum bizonyítani rátermettségét. De arra elegendő lesz, hogy meggyőzze az embereket: érdemes-e bizalmat szavazni neki még egy következőre. Olyan embert tudnék elképzelni egy fejlődni vágyó közösség élére, aki nyitott szemmel és füllel jár az emberek között, aki képes félretenni személyes sérelmeit a közjó érdekében, aki hajlandó a kompromisszumokra, aki fontosabbnak tartja a közösség szolgálatát az önkényes hatalom gyakorlásánál, akinek van víziója a jövőt illetően és kitartása, hogy azt meg is valósítsa. Bízom benne, hogy létezik térségünkben ilyen ember!

Márton István, a baróti hitelszövetkezet elnöke:

Kell a változás, mert az elmúlt években nem történt igazából semmi, ami a beruházásokat, a pályázatokat illeti. A városban kicsit lemaradtak a dolgok, lehangolt az élet. Valószínű megoldódna a helyzet, ha a sok jelentkező közül egy olyan személy kerülne a város élére, aki tehetségesebb, aki eredményesebb munkára képes. A jelentkezők közül két személyben látom a tenni akarást: Váncza Tiborban és Bán Istvánban. Mindenképpen olyan polgármesterre van szükség, aki akar tenni a városért. Nincs személyes problémám Lázár-Kiss Barnával, ő egy korrekt személy, csak úgy látom, egyfajta széthúzás, nem megfelelő hozzáértés jellemzi a jelenlegi helyzetet. A tisztaság hiányzik Barótról, a közvilágítás, a vízproblémák sincsenek megoldva, az iskolai kampusznál, a kórháznál és a városhoz tartozó falvakban is lennének bőven teendők. Kicsit elhagyatott lett a város. Vagy egy új polgármesterre van szükség, vagy a mentalitásán kellene változtatnia a jelenlegi városvezetésnek. Valami nem működik kellőképpen, a környező községekben nagyobb az előrehaladás, a fejlődés, többet tudnak felmutatni, mint jelenleg Barót. Időszerű lenne egy váltás…

Bartok Barbara

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 29., 5:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ahogy azt Takáts Tamás énekelte:
    „Az a bajom fiúk, hogy nem lehetek politikus.
    Mert tiszta még a szívem, nem vagyok én az a típus!”

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 6:23
    ÉRTÉKELÉS: 32

    Vagány cikk… A pártatlanság nevében megkérdezték Bán tudott barátait és/vagy lekötelezettjeit, plusz még 2 személyt, aki már számtalan helyen hangsúlyozta, hogy elégedetlen a jelenlegi vezetéssel. Ezt a cikket tulajdonképpen ki írta/íratta? 🙂

      • User
        Dátum: 2019. november 30., 16:23
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Bán Pista ennél ismertebb már nem kell legyen Erdövidék úgy fizikai személyei mint jogi személyei nem egy hét alatt kaptak kedvező választ kéréseikre hanem aznap, ellentétbe barnikával aki hetedik éve elmúlt, hogy máig szinte semmire se válaszolt.

      • User
        Dátum: 2019. november 29., 11:12
        ÉRTÉKELÉS: 4

        Az se számít, hogy kuplerájt csínáltak a helyi tanácsból?, vagy hogy két Bacon községi sem meri otthon megmérettetni magát(ott már ismerik őket), a baróti megvezethetőbb alapon.?
        Vagy épp az sem, hogy több milliárd tűnt el a kampusz építésből, halastó lett belőle? Ezek mind mind mellékesek gondolom.
        Ébredjetek fel, mind kormos az orrotok s osszátok az észt itt!

    • User
      Dátum: 2019. november 29., 9:15
      ÉRTÉKELÉS: 17

      A sajtó (és a mögötte állók) megpróbálhatnak zavart kelteni. A szerencse azért mégis az, hogy nem minden barótit lehet az orránál fogva vezetni…

      • User
        Dátum: 2019. december 2., 14:27
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Hát inkább a Hírmondó ossza nekünk az észt, mint az a baróti újság, amelyik az egyik önjelölt, Demeter Lacika kezében van. Annak talán jobban kéne hinni? Az nem akarja megvezetni a barótikat? Ugyan már!

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 7:50
    ÉRTÉKELÉS: 29

    Jaj felszolalnak a tanugy alkalmazottjai,nyalunk a Ban Istvan felesegenek aki igazgatono az altalanos Baroti iskolaban !!!! Hat nem lattjatok az iskola is padlon van,az a fonsot a baroti suliban hogy hetente utazgassunk kulfoldre es posztoljuk a magunkat a facebookon! Milyen iskola vezetes van ha sosincs az iro asztal mogott? Kirandul munka idoben! Es ez ertheto Ban ura is,hogy vezeti a ceget a munkahelyen ha csavarog? Sor ,pia mellett pozol hogy nezze a vilag en ezt megengedhetem! Ilyen vezetore nincs szukseg! Ban Istvan meg a polgarmesteri hivatalba se lesz sose ha megnyerheti! a tobbi felszolalo meg a haveri kore .Egyszer mar megmutatta mit tud a polgarmesteri hivatalnal,ne feledjetek valszto polgarok!

      • User
        Dátum: 2019. december 1., 17:44
        ÉRTÉKELÉS: 9

        Miért? Azért, hogy megfenyítsetek és ráijesszetek maffia módon. A szólásszabadság és a véleménynyilvánítás elvileg szabad a demokráciában! Vagy ezt nem tanítottak nektek a diplomagyárban?

    • User
      Dátum: 2019. november 29., 20:10
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Az biztos! Bán úrnak nagyon sok barátja van! A többi jelöltnek viszont nem hiszem van annyi összesen,ahány baráttal bán úr szokott kávézni!

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 9:35
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Ez nem egy cikk, ez az utca hangja, szeretném ha a nevükkel adnák tudtunkra, mint Zsombori, hogy ki az a 14 személy és irják le véleményüket a feltett kérdésekkel kapcsolatosan.

    • User
      Dátum: 2019. november 29., 13:30
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Csak Benedek…. buletinben csak Benedek. A huszárt ő maga ragasztotta oda, itt is látszik a jelleme. Opportunista karrierista , méhogy szakember…. mégis mi a szakmája?

    • User
      Dátum: 2019. november 30., 11:07
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Szép a felhozatal. A fiatal generáció talán nem tudja, de ne feledjük azt sem, hogy ki volt Derzsi Sámuel elvtárs (jelenleg világutazó).

      • User
        Dátum: 2019. december 2., 8:50
        ÉRTÉKELÉS: -3

        Ez igy igaz. Ezeknek az embereknek még mélyen a szívükben él az átkos kommunista rezsim, bármit is színleljenek kifelé. Van egy régi román közmondás: „A farkas cseréli a színét, de a bőrét nem”.

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 12:10
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Itt es Black Friday ….. hahaha …már két olcsó önjelölt van, uccu neki – leszállított áron lehet polgármestert beszerezni, amíg a készlet tart!

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 12:05
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Barmit akarnatok, ugy is az lessz amit tanacs sandor akar. Lopott szavazatokkal az Rmdsz nyerni fog!!!! Minden kepp legyen druzsbaja a jovo polgarmesterenek, hiszen Kovaszna es Hargita megyei polgarmesterek, 90 szazaleka erdokitermelessel foglalkozik.

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 14:53
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Sok jelölt van,de én arra kérek minden olvasót és szavazó polgárt,hogy mindegyik jelöltnek a jó oldalát is nézzék. Ne mindig furjuk a másikat! De ez csak egy ártatlan vélemény és minden jelöltre legyen érvényes.
    Tisztelettel,
    Zsombori Csaba( nem polgármester jelölt)

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 15:10
    ÉRTÉKELÉS: -8

    Barni már levitézlett. A közszájon forgó nevek közül Demeter László jöhet szóba. Ő már tett a közért a maga területén. A többi csak hordta rostával a vizet.

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 15:52
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Tisztelt Márton úr, Baróton nem a közvilágítással van baj, hanem azzal, hogy az agyakban van teljes sötétség. Ott pedig sajnos nem lehet a világítást egy kézmozdulattal megoldani, jöhet az atyaisten polgármestere is.

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 20:16
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A Huszár miért nem a saját falujában indul? Egyszer bizonyított már,padlóra vágott egy jól működő farmot és azután a polgármesteri pályát gyorsan el kellett hagynia! Ezt a támogatói soha nem kérdezték meg hogy is történt? Lakossági fórumból miért csinált kampányt? Érdeklődött valaki a kisbaconi lakásoktol milyen ember? Melyik a következő település,legyen az falu vagy város ahol szeretne indulni a helyi választásokon? Bárhol csak otthon nem!!!

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 21:09
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Én csak azt mondom szerényen, hogy az is bolond aki az RMDSZ-re szavaz, de az is aki Nagy Pistára, aki még 4 évet gáncsoskodna ahogy szokott, hogy utána nyugdíjba mehessen.

  • User
    Dátum: 2019. november 30., 10:56
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Értelmes ember Bánra nem szavaz.A felhozatalból én Benedek Huszár Jánost látom a legmegfelelőbbnek.Szakertelme nem a többi jelölttel talál.

  • User
    Dátum: 2019. november 30., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hiányos a bemutatkozása Benedeknek, kisbaconi közbirtokosság? Mit szólnak az alapító tagok? A farm lezülesztése? Vajon Barótról is egy fontosabb cél érdekében lelécel a mandátum felénél? stb.

  • User
    Dátum: 2019. december 1., 17:22
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Kemény választási kampánynak ígérkezik a jövői. Erre még nem volt precedens, hogy 6 hónappal előtte már jelentkezzenek a jelöltek. Ami pedig az RMDSZ-t illeti, azt el dönti a maffia vezér, hogy kit indít (kibe van anyagi potenciál).

  • User
    Dátum: 2019. december 1., 19:14
    ÉRTÉKELÉS: -12

    Sajnos eltelt 30 èv az àllamcsìny utàn, de a polgàrmesterektől függetlenül, Barót mindig seggre haladt mint a ràk. Eggyik sem volt jobb mint a màsik. Ha jövőbe elszalasztjuk az utòlsò vonatot, vessünk magunkra!
    A megoldàs VÀNCA TIBOR ISTVÁN!!!
    (Remèljük ezt T.Sanyika in megèrti)