Ki menti meg a bibarcfalvi borvizet?

El sem gondolnánk, hogy az utóbbi húsz-harminc évben hány meg hány újságcikk szólt Bibarcfalváról, annak kárba vesző borvizeiről, a falu sorsáról, melyet baróti polgármesterek (Bibarcfalva közigazgatásilag Baróthoz tartozik – szerk.) egész sora és különféle más elöljárók is próbáltak jobb irányba terelni, eddig eredmény nélkül. Visszanézve ezeket az újságcikkeket, az ember hirtelenjében azt sem tudja, sírjon-e vagy nevessen a cikkekben leírt, minden fedezet nélküli, kicsinyes ígéreteken, melyek aztán rendre elvesztek a változó idők homályában avagy az emberi nemtörődömség és mulasztás sikamlós útvesztőin.

Molnár József bibarcfalvi nyugdíjassal, a helyi borvízüzem egykori részlegvezetőjével ezúttal ismét a bibarcfalvi borvíz dicső múltját és dicstelen jelenét firtattuk, választ keresve néhány kérdésre, ámbár szinte már startból tudjuk, azokat nem fogjuk megtalálni.

– Hova lett ez a dicső múlt? Kik tették tönkre a bibarcfalvi borvízüzemet, és miért? – kérdezi Jóska bácsi talán immár sokadjára, de akik választ adhatnának kérdéseire, azok már nincsenek Bibarcfalván.

Szabadságharcosok titkait is rejtegette

Nem is gondolnánk, hogy a bibarcfalvi borvíz története egészen a 19. század derekáig, a szabadságharc utáni, ugyancsak az osztrák uralom ellen irányuló, Várady–Makk-féle függetlenségi törekvésig vezethető vissza. Bibarcfalva ebben a törekvésben jelentős szerepet játszott. A fegyveres felkelés megszervezésére vállalkozó Makk József tüzérezredes Bukarestben rendezte be központját, míg az előkészítéssel ugyancsak megbízott Várady József szabadságharcos főhadnagy viszont Háromszéken tartózkodott. Utóbbi Sepsizoltánban ismerkedett meg a bibarcfalvi Borbáth László századossal, illetve Bartalis Ferenc kisbirtokossal, akik jelentős támaszai lettek a szervezkedésnek. Olyannyira, hogy a szervezkedés székelyföldi központja Bibarcfalva lett, Bartalis pedig vállalta a Várady és Makk közötti levelezés lebonyolítását, úgy, hogy két falustársával, Szabó Áronnal és Bogyor Sámuellel borvízkereskedőknek álcázva magukat, Bukarestet járták, a borvíz mellett szállítva a titkos leveleket is. Ez az első feljegyzett adat a bibarcfalvi borvízkereskedésről.

A szekerekkel való borvízkereskedelem 100 évig, 1949-ig tartott, az első forrás, amelyet használtak, a Borhegyi forrás volt, később a Baross-forrás vizét is értékesítették. Az előbbi a falu feletti Borhegy alatt, a másik a falu központjában volt.

A bibarcfalvit nem győzték dicsérni

A borhegyi forrásról a következőket írta az ismert dr. Hankó Vilmos vegyész:

„Az elemzés szerint nagyon értékes, alkalikus-földes, vasas savanyúvíz. A lithium tartalmánál fogva is keresett, és ez a körülmény nagy gyógyító hatást ígér a bibarcfalvi borvíznek. Szénsav tartalmánál és kellemes ízénél fogva, mint üdítő és élvezeti víz is elsőrendű.” A korabeli címkék a Baross-forrás vizét a következőképp méltatták: „A Baross-borvíz egy természetes, szénsavdús ásványvíz, mely összetételénél fogva gyomorbaj, vesebaj, májbaj, hólyagkezeléseknél, valamint rachitis és hurutos megbetegedéseknél ajánlható. Kellemes ízű, kiváló hűsítő ital, mely a bor színét nem változtatja meg.”

Ezen régi címkék mellett Jóska bácsi, aki szenvedélyes gyűjtője egyébként a bibarcfalvi borvízhez kötődő régiségeknek, egy 1893-ban keltezett felhívást is megmutat, mely a székely gyógyvizek pártolására ösztönözte az alföldi Magyarország népét.

„Ma már fölösleges a jó ivóvízben szűkölködő alföldi magyarnak mesterséges szódavizet vagy méregdrága külföldi ásványvizet innia, amikor a BAROSS élvezeti és gyógyvíz minőségben a külföldit jóval felülmúlja, ár tekintetében pedig a szódavizet is felülmúlja. A BAROSS-nál olcsóbb, jobb, és éppen ezért keresettebb ásványvíz nincs is az egész Alföldön” – olvashattuk a csaknem 130 évvel ezelőtt nyomtatott reklámon. A forrástulajdonos ekkor Göczey István volt.

Egy liter borvízért egy liter bor járt

Nagy Orsolya baróti diák azt írta egy 1999-ben megjelent cikkben, hogy dédnagyapja Ploiești-ig fuvarozta a borvizet, ahol minden literért cserébe egy liter bort kapott. Ezekből az adatokból mind-mind a bibarcfalvi borvíz értéke tűnik ki – mely értékre azért jobban kellett volna vigyáznunk. 1949-ben államosították a Baross-forrást – tudjuk meg ugyancsak Molnár Józseftől –, ettől a dátumtól kezdve immár a román állam kezében, beindult a nagyüzemi borvíztermelés. Előbb kettő, majd már három váltás is dolgozott a borvízüzemben, abban az első, Buziásról hozott gépsort 1964-ben szerelték fel a rahovai sörgyár szakemberei. Az 1971-ben felépült új üzembe Borszékről hoztak gépeket, ekkor összesen mintegy 150 ezer liter borvizet palackoztak egy nap alatt. A csúcs azonban a hetvenes évek végén következett be, amikor 1977-ben megkezdte a termelést az alsó üzem is, Bibarcfalva Barót felőli kijáratánál. Ekkor összesen csaknem félmillió liter, üvegekbe palackozott ásványvíz hagyta el naponta Bibarcfalvát.

Amikor Bibarcfalva látta el borvízzel a román tengerpartot

Jóska bácsi szerint, aki 1972-től részlegvezetőként dolgozott az üzemben, ennek a mennyiségnek fele, a jó előre megkötött szerződéseknek köszönhetően egyenesen Konstancára ment, s onnan tovább, a román tengerpart üdülőtelepeire, miközben a töltés, rakodás körülbelül ezer embert foglalkoztatott. E számok tükrében nyugodtan állítható, hogy Erdővidék szinten, a bánya után a borvíz kötötte le a legnagyobb számú munkaerőt, a bánya mellett a borvíz képezte a vidék legfőbb gazdasági hajtóerejét. „Akkor naponta 100-150 teherautó állott a kapuknál, arra várva, hogy megrakjuk borvízzel” – mondta Jóska bácsi, ezek után feltéve a már említett kérdést: „Kik és miért tették tönkre a bibarcfalvi borvízüzemeket?”

A kérdésre nyilván nekünk nem áll módunkban válaszolni, de egy biztos: 1990 után, akár a bányánál, itt is megindult a hanyatlás. Ám a különbség az, hogy szénre nem volt szüksége a gazdaságnak, de borvíznek a mai napig nagy a kereslete, mégis szinte ugyanarra a sorsra jutott az üzem, mint a bánya.

A borvízpiac magasra tör ­– de mi lesz a bibarcfalvi borvízzel?

Online lapforrások szerint 2005-ben a bibarcfalvi borvíznek még komoly részesedése volt a romániai ásványvízpiacon, ahol a Dorna, a Borsec, az Izvorul Minunilor (Biharfüred) és a Perla Harghitei ásványvizek után az ötödik helyet foglalta el az eladás tekintetében. Gazdasági elemzők most az ásványvízpiac hatalmas növekedését vetítik előre, 30 milliárd eurós szaltót jósolva a következő években. Vajon mi kellene ahhoz, hogy vezetőink is észrevegyék ezt a potenciált, és a bibarcfalvi borvizet ismét felemeljék országos-, vagy akár világszinten is jegyzett és keresett termékek közé?