Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki fizet, ha állatot ütsz el?

Ki fizet, ha állatot ütsz el? Kovászna megye

Miután egyre korábban sötétedik, egyre több (kóbor) kutyát, macskát, nyulat gázolnak el a gépkocsik, sőt az őzek, vaddisznók, legutóbb pedig a medvék is felkerültek az „áldozatok” listájára. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy ki fizeti meg ilyenkor az autókban keletkezett, sokszor egyáltalán nem csekély kárt.

Télen, amikor a gépkocsi elejét borító szpojler meg van fagyva, egy kandúrral való ütközés is „lerobbanthatja” az autó elejét, egy nagyobb testű állattal, legyen az ló, tehén, esetleg őz, vagy vaddisznóval való ütközés azonban télen-nyáron komoly kárt tehet az autóban – mondják a szakemberek. Az állatokkal való ütközésre nem terjed ki a kötelező felelősségbiztosítás (RCA) – mondja Pethő István. A Millenium biztosító brókere emlékeztet, az RCA csak a tulajdonos által a másik autóban okozott kárt téríti meg, illetve fizet, ha testi sértést okozott a biztosított.

– Az állatokkal való ütközést csak a Casco-biztosítás fedezi. Ilyen a tulajdonosok mintegy 20 százalékának van. Ebben az esetben a biztosító, az okozott kár függvényében, a szerződésben rögzített keretösszegig kártérítést fizet. Ezt követően eldöntheti, a körülmények és a kifizetett kártétel függvényében, hogy megpróbálja-e jogi úton behajtani az összeget az állat tulajdonosán, vagy felügyelőjén – mondja a szakember.

A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy ha a szabadon hagyott állat balesetet okoz, akkor a tulajdonos a felelős, vagy pedig az, akire az állat felügyelete rá van bízva. Egy kutya esetében a tulajdonos a felelős, egy tehén esetében – elvben – a tehénpásztor.
– A tehénpásztort a legtöbb esetben nehéz lenne elővenni, mert annak ritkán van tisztességes szerződése – mondja Fodor István. A bodoki polgármester szerint, akinek bőven akadnak gondjai az Oltszemen áthaladó országúton sétáló tehenek miatt, úgy véli, „attól, hogy Bélát lehívják az erdő alól, s rábíznak 20 tehenet, még nem lesz hivatalos pásztor”, tehát ha a tehén balesetet okozna, a gazda lenne a felelős.– Ez is csak akkor van így azonban, ha nincs kitéve a figyelmeztető jel. Ha a falu végén ott van a háromszögű tábla, amely állatokra figyelmeztet, akkor a felelősség a sofőré, és örvendhet, ha nem neki kell megfizetnie az elgázolt tehenet – véli a polgármester.

Ugyanez a helyzet a vadállatokkal is. Ha figyelmeztető tábla van az út mellett, a gépjárművezetőé a felelősség. A vadászokon nincs, amit „keresni”, mert a vadállomány az államé, a vadászokra nincs átruházva őrzésük felelőssége – véli Fodor, aki a bodoki vadásztársaság elnöke is. Az egyik leggyakoribb esetre, a kóbor kutyákra, „nem tudott, mit mondani”. A törvény ugyan előírja: a polgármesteri hivatal kötelessége, hogy összeszedje, beoltassa, eltartsa (csak azt nem mondja, hogy miből), de arról nincs szó, hogy a tulajdonukban lenne – állítja a polgármester. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 11., 8:03
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Majd az úgynevezett állatvédő ONG-k tagjai, akik medvét inkább TV-ben jobb esetben állatkertben láttak, majd megtérítik a macik által okozott kárt.

  • User
    Dátum: 2017. október 11., 9:45
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Na ide figyelj te nagykepu.Kulfoldon,ha vadallatot utsz el(fokeppen ott ahol figyelmezteto tabla jelzi ezek jelenletet),azonnal koteles vagy rendorseget hivni es TE fizeted a buntetest,mert a figyelmezteto tabla ellenere,figyelmetlenul vezettel.Az a tabla azert van kiteve,hogy lassitsal es figyelmes legyel!Ti taho majmok azt szeretnetek,ha a medve vagy oz a zsebebe nyulna es o fizetne nektek.Vezessetek ovatosan tahokaim(fokeppen azok akik kozuletek penzert vettetek a jogsit!),mert evente 96 halalos aldozatot okoz Romaniaban a figyelmetlen vezetes meg a rossz minosegu utak,es ezek nem allatok,hanem emberszabasu majmok,azaz TAHOK!

  • User
    Dátum: 2017. október 12., 12:16
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Apukam, ha kicsit es lenne fogalmad a torvenyekrol, akkor nem hordanal ossze ennyi marhasagot. Tabla ide-vagy oda, ha a tehenet elutod a tulajdonost terheli feleloseg, megha minden 5 meterre is van tabla kiteve. Aztan, ha aki epp vigyazott a tehenekere, alkalmazottja a tulajnak, akkor eggyertelmu, hogy a tulaj behajthatja a kart rajta.
    Masreszt pedig nemcsak kulfoldon vagy koteles kihivni a rendorseget, hanem itthon is, abban az esetben ha vadallatot utsz el. Ami a karrendezest illetve a buntetest illeti, azt valoban a vetkes sofor allja, jobbik esetben az auton keletkezett kart allja a felulbiztosito, marhogyha bevan biztositva az autod.

  • User
    Dátum: 2017. október 12., 19:53
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Bebiztositatlan autoval egy civilizalt,Europai Uniohoz tartozo orszagban nem jarnak.Vagy legalabbis igy kene ez legyen.Ami a kommentet illeti a tahokrol,az egy csapda volt.Zarojelbe meg volt jegyezve,hogy azokra a nagykepu idiotakra ervenyes akik penzert vettek a jogsikat!Tehat a becsuletesen vizsgazo es a forgalmiszabalyokat betartokra nem ervenyes a sertegetes!De amint lathatjatok a minuszokbol,9 TAHO bele is setalt a csapdankba.Ez eleg sok a 26 szavazobol itelve.Na ezert van ennyi baleset Romaniaba!En szemely szerint azokat kuldenem sittre akik penzert eladjak minden idiotanak a soforkonyvet.Ok a legnagyobb gyilkosok ebben az orszagban!Mert aki nem kepes a torvenyeket es forgalmi szabalyokat megtanulni az nem erdemli meg,hogy konyve legyen.Es az ilyen elobb vagy utobb balesetet fog okozni.

  • User
    Dátum: 2017. október 12., 20:33
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Ejnye, milyen csapdákat állítasz, most jól megfogtál néhány gyanútlan embert! Azt mondd meg éppen, két csapda között, hogy miért nem teszel a pont és vessző után szóközt? Tudod, talán tagoltabb és olvashatóbb lenne a szöveged. Hacsak épp nem tahókat akarsz ismét fogni. Na, és az ékezetet sem ártana használni, hogy a tahók is el tudják olvasni amit írtál. Igen, tudom, te már annyira tudsz idegen nyelven, hogy nincs magyar billentyűzeted, olyan csak a tahóknak van. Még néha talán egyet is tudnék érteni azzal, amit írtál, ha magyarul lenne írva. Jaj, és vigyázz, mit válaszolsz, mert ez is csapda! Nehogy becsípje valamelyik érzékeny szervedet!

  • User
    Dátum: 2017. október 13., 8:41
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Az a masik kommentelo,mely legutobbi kommentjeben francianak tartja magat,az aztan helyesen tud irni.Tudod melyikrol beszelek,arrol kinek a magyarok tortenelme a kisujjaban van csak eppen nem tudni irni helyes magyar.De amint latom ennek minden suletlen kommentjet kiirjatok.Itt nincs cenzura.Irod,hogy meg neha egyet is tudnal erteni azzal amit irok,ha helyesen lenne irva.Melyik kommentjeimmel ertessz egyet?!Azokkal melyeket megcenzuraztok? Vagy talan azokkal a „zs” betus kommentekkel melyeket ki sem irtok az oldalra?!