Kézművesek karácsonyi vására

Kézművesek karácsonyi vására Kovászna megye

Hétvégén Kézdivásárhelyen a Felsőháromszéki Kézműves Egyesület tizenhatodszor rendezte meg vásárral egybekötött karácsonyi kiállítását.

Pénteken a Vigadó Galériában a Felsőháromszéki Kézműves Egyesület tizenhatodik karácsonyi kiállításának megnyitóján László Károly keramikus, egyesületi elnök köszöntötte a termet zsúfolásig megtöltő érdeklődőket. „Egyesületünk tagsága sokat dolgozott, hogy minél változatosabb anyagot állítson ki, és a leendő látogatók, illetve vásárlók szebbnél szebb karácsonyi díszekből válogathassanak”.

A tizennyolc kiállító alkotásait Éltes Barna szobrászművész méltatta. „Az itt kiállító alkotók úgynevezett pisztrángemberek, hiszen szembe úsznak az árral, az olcsó divattal, és keresik a tiszta forrást. Ebbéli törekvésük hiányában nem csodálhatnánk meg az igényes, míves, szép tárgyakat, nem beszélhetnénk alkotó közösségről”, hangsúlyozta. Hozzátette, a divat jön-megy, „mondhatni jöttment”, míg az érték állandó és örök. Végezetül azt kívánta az alkotóknak, hogy a szakrális tisztaságot, a formai mértékletes egyszerűséget tartsák meg mindig, és ne díszítményeket használjanak, hanem jeleket, „mert a dísz önmagáért van, a jel viszont jelent valamit, jelrendszert képez, amelyből a beavatott, nemcsak néző, hanem látó emberek tudnak olvasni”.

László Károly hangsúlyozta, céljuk, hogy minél több fiatalt bevonjanak a hagyományőrzésbe, és átadják az ősi technikákat az utánuk jövőknek is. „Mindig az volt az elvem, hogy ha valaki kézművességgel foglalkozik, azt érdemes befogadni az egyesületbe, akkor is, ha alkotásai olykor nem éppen hagyományőrzőek, hiszen mindenki nevelhető”, fejtette ki lapunknak. Miután köszönetet mondott kollégáinak a kiállított gyönyörű alkotásokért, az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a meghívottként jelenlévő lemhényi Zsigmond Izabella gyertyafaragó munkáját. „Körülbelül egy éve láttam a Duna Televízió Családbarát című műsorában gyertyafaragást, és gondoltam, kipróbálom. Többfázisos tevékenység, először öntök egy alapgyertyát, amit különböző színű parafinba mártok, majd utána faragom a mintát”, osztotta meg lapunkkal az alkotó.

Az érdeklődők az egyesület tagjai által készített gyöngyékszereket, hagyományos viseleteket, bőrdíszműveket, mézeskalácsot, szőnyegeket és szőtteseket, nemezelt tárgyakat, kerámiákat, faragászati és bútorfestészeti remekeket és quilling technikával készített alkotásokat csodálhatják, illetve vásárolhatják meg még ma és holnap, naponta 10 és 16 óra között. Az eseményt a Bod Péter Tanítóképző Deák Magdolna magyartanár által felkészített 9–10. osztályos tanulóinak verses–dalos összeállítása tette színesebbé.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.