Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézdi pénzét szívják

Kézdi pénzét szívják Kovászna megye

Ellehetetlenítik a kézdivásárhelyi kutyamenhely működését azok a személyek, akik a szomszédos településekről viszik be és eresztik szélnek kutyáikat a városban, ami így pluszköltséget jelent az ebeket befogó és menhelyet működtető Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutya Klub (SZKK) számára. Utóbbi elnöke, Forró Béla szerint ezen változtatni kell, ha nem, akkor ő maga jelenti fel a problémát kerülgető önkormányzatokat.
Forró Béla arra hívja fel a figyelmet, hogy ha az önkormányzatok a továbbiakban sem tartják be 2013/258-as törvényt, és nem építenek menhelyet, vagy nem kötnek szerződést menhellyel, azzal úgy ellehetetlenítik a kézdivásárhelyi kutyamenhely sorsát, hogy akár lakat is kerülhet arra – ezt pedig az állatvédő nem hagyhatja. A helyzet szemléltetésére egy közelmúltbeli példát elevenített fel. Egy ozsdolai nő felkereste a menhelyet, és ott akarta hagyni 4 kutyáját, de mivel őket is törvény szabályozza, és nem a kézdivásárhelyi kutyamenhely dolga, hogy egy másik közigazgatási egység kutyáit örökbe fogadja, elutasították. Mindenkinek az illetékes polgármesteri hivatal kell megoldania a kutyakérdését.
Miután a kutyákat nem fogadták be, a nő később a Kaufland környékén szabadon engedte az ebeket. És mivel azok így már a város területén kóboroltak, a menhely munkatársai kénytelenek voltak befogni. Az ebek most a menhelyen tartózkodnak, viszont a SZKK tagjai azonosították a gazda személyét, és feljelentést tettek ellene a rendőrségen.
Forró leszögezte: az elkövetkezőkben feljelentésre számíthatnak azok az önkormányzatok, amelyek nem tettek eleget a törvény előírásainak. A kézdivásárhelyi menhelynek a céhes város mellett Kovásznával, Bodzafordulóval és Kézdiszentlélekkel van szerződése, holott biztos, hogy máshol is akad gazdátlan kutya bőven. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük