Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kevés marhahúst fogyasztunk

Kevés marhahúst fogyasztunk Kovászna megye

Egy „kis vírus” nem elég ahhoz, hogy megingassa a székely ember meggyőződését, hogy „a jó disznóflékeny az igazi” – véli Dr. Sikó-Barabási Sándor. A Kovászna Megyei Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője szerint kevés marhahúst fogyasztunk, és ennek „történelmi gyökerei” vannak.

Hirdetés
Hirdetés

Az érezhető, hogy miután a sertéspestis megjelent Háromszéken, megnőtt a fülszámozások száma (biztosabb a kártérítés), de a sertésvágások sűrűsége is. Ez lehet, hogy részben annak tulajdonítható, hogy az emberek tartanak az afrikai sertéspestis terjedésétől, és inkább megeszik az egész évben hizlalt disznót, mintsem kitegyék annak a kockázatnak, hogy esetleg megfertőződik és el kelljen pusztítani. Annak azonban semmi jele sincs, hogy a kór következtében több marhahúst fogyasztatnának, mint eddig. A szakember azt mondja: tápértékét, valamint a tartalmazott nyomelemeket tekintve a marhahús „tulajdonképpen egészségesebb”, mint a sertéshús, mégis a sertés az „igazi”.

– Ennek történelmi okai is lehetnek, hisz majd háromszáz évig tartó uralmuk alatt a törökök mindent elvittek, kivéve a disznót, amit tisztátlan állatnak tartanak, és nem fogyasztanak, így ebből állt a legbőségesebben rendelkezésre, és ez beágyazódott a magyar ember tudatába, szokásrendjébe, étrendjébe – véli Dr. Sikó-Barabási.

Az igazgató szerint nem az a gond, hogy nem állna rendelkezésre, hanem egyszerűen nincs kereslet a marhahúsra.

Egy román állampolgár átlagosan 50kilogramm húst fogyaszt egy évben, ennek több mint fele sertéshús. A baromfihús 15-18 kilogrammnyi, míg a marhahús az elfogyasztott mennyiség mindössze tíz százalékára rúg.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 13., 6:33
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Es en Marha azt hittem hogy azert nem eszem marhahust mert nincs penzem ra (a diszno hus fele annyiba kerul)….es kozben kiderul hogy tortenelmi okai vannak:)) Ha az ilyen marhasagokat kitalalok is 1300 lejt keresnenek havonta mint a megyeben gurcolok nagy resze nagyon hamar rajonnenek az igazi okokra.

  • User
    Dátum: 2019. február 13., 13:42
    ÉRTÉKELÉS: 4

    1. A törökök mintha csak kb. 150 évig voltak vendégségben Magyarországon. De lehet, hogy rosszul tudom?
    2. Mennyi is a marhahús ára és hol lehet kapni?

  • User
    Dátum: 2019. február 13., 14:12
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Tisztelt Sikó úr, mielőtt még átalakítaná a székely ember étkezési szokásait , arra adjon választ , miért kellett bezárni a hagyományos termékvásárt Kézdivásárhelyen? Mi köze van a méz, sajt, házikenyér stb. termékeknek a pestishez? Ha már a vásárt betiltotta az üzletekben, mért szabad továbbra is árulni ugyanezt a terméket ? A hentesüzleteket is miért nem záratja be ?

  • User
    Dátum: 2019. február 13., 15:54
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A termékvásár nagy kamu! Nyugatiak zsebéhez van igazítva a silány minőségű termékek ára! Szerintem sokan olyan körülmények között állítanak elő élelmiszereket, hogy a havasokon a juhászok kunyhója azok mellett maga a Ritz!!!

  • User
    Dátum: 2019. február 13., 18:36
    ÉRTÉKELÉS: 1

    És mi van a hallal?Az aranydurbincs 40 lajos felett,a pisztráng 25 a pisztrángos tavaknál…..a miccs-flekkenes tál,sütőkolbász 12 max.15 leu -ron egészségesen 500 nem lajos aranyból!

  • User
    Dátum: 2019. február 14., 13:08
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Legyen tiszta beszéd! Itt a pénztárca vastagsága határoz ,nem pedig a történelmi gyökerek.És Dr.Úr,a török nem 300 évig uralkodott,hanem csak 150 évig,tehát az csak a fele.Utána jött az osztrák uralom.Rákóczi nem a törökkel küzdött 1710-1711-ben, hanem az osztrákokkal.Egri csillagok,Martinuzzi György ,János Zsigmond/hogy „haza” is beszéljek/….Buda elfoglalása 1541 …+300=1841…hát az majdnem az 1848-49 -es szabadságharc ideje!Igaz ,mindenki nem lehet polihisztor,DE…ne menjünk bele olyan dolgokban ,amit pontosan nem tudunk.Sutor ne ultra crepidam mondja egy latin szólásmondás .Máskülönben a disznótartás a török érában azért is volt hasznosabb ,mert otthon lehetett nevelni kukoricával /ami éppen a törökök idején kezdett elterjedni a Nagy földrajzi felfedezések után mert a török a búzát szerette/,nem kellett kihajtani mint a marhákat.A marha mellett az akkori magyarság elég sok birkahúst is fogyasztott,de mivel a törökök is kedvelték a ,a disznó lett a nyerő ott is.Végül is itt vannak az árak 1 kg sertéshús 15-20 lej,a mangalica 40 lej,de láttam 100 lejért is hirdetve ami az import ír steak-el vetélkedik.Máskülönben a Közép-európai népek mind sertéshúsevők…Németek,osztrákok,csehek,lengyelek / wurst, lengyelkolbász / sőt a svájciak is,pedig ott nichst volt török uralom.