Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kevés a panasz

Az elmúlt években számos olyan csúszópénzzel kapcsolatos törvénysértésről lehetett hallani, amelyek során rendőr buktatott le sofőröket, vagy fordítva, egyenruhásokat, illetve közhivatalnokokat kaptak törvénysértésen. A téma kapcsán idei adatokról érdeklődtünk.

George Alexandru, a Kovászna Megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) vezetője érdeklődésünkre elmondta, le nem zárt ügyekről van szó, így részletekről nem beszélhet, ám a statisztikai adatok szerint ebben az esztendőben, az első 6 hónapban a polgárok két alkalommal vádoltak belügyminisztériumi alkalmazottakat különféle korrupciós ügyekkel, illetve a rendőrök négy alkalommal jeleztek ilyen jellegű törvénysértést. Az említett jelzésekből (összesen hatból) négy vonatkozik csúszópénz elfogadásra.
– Évente átlag egy névtelen feljelentés érkezik hozzánk, a többi célratörő, konkrét, névvel és elérhetőséggel ellátott jelzés. Persze a névteleneket is kivizsgáljuk, mert itt súlyos vádakról van szó – magyarázta George Alexandru elmondva, hogy tavalyhoz képest változatlan, stagnál a bejelentések száma. Kiderült az is, hogy az említett periódusban összesen két idevágó (egy csúszópénz átvételét, a másik pedig az adását megcélzó) rajtaütést szerveztek a megyei korrupcióellenes igazgatóság munkatársai.
A megyei korrupcióellenes igazgatóság vezetője elpanaszolta, nagyon kevés panasz érkezik az ingyenesen hívható 0800.806.806-os telefonszámukra, és ezúton is arra biztatta a polgárokat, hogy jelezzék, ha belügyminisztériumi alkalmazottak által elkövetett korrupciós tettekről tudnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 26., 22:49
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Amikor jelentősen megemelték az orvosok fizetését márciusban, arról volt szó, hogy azért, mert ennyivel megelégedhetnek, a hálapénz eltűnik. Háromszéken melyik orvos adta vissza a borítékot azóta, azzal az indoklással, hogy nagy a fizetésem? Ahány ismerősöm került orvosi kezekbe azóta, mindenki ugyanúgy odaadta a pénzt és az el is lett fogadva!!! Olyan nyugdíjas rokonom is, akinek utána spórolnia kellett, hogy a kiadást pótolja. Kellene 1-2 konkrét esetet lebuktatni, hátha elmegy a kedvük a kedves doktoroknak. Már csak azért is felháborító ez, mert nagyon sokan a vizsgálatokat pénzért tudják elvégeztetni, a hosszú várakozási idő, a keret kifogyott erre a hónapra! kifogások miatt.