Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kevés a jelentkező

Kevés a jelentkező Kovászna megye

Néhány nappal később, ezen a héten kezdődött az 5 és 12 év közötti gyermekek oltása Háromszéken, és bár nem volt sok jelentkező, remélik, nőni fog ez a szám, és a szülők felelősen viselkednek. Ami jó hír, hogy van elegendő oltóanyag, minden gyereknek jut, akit beoltatnának a szülei vagy gyámja.

Országos szinten múlt héten, szerdán kezdődött az 5 és 12 év közötti gyermekek oltása, Kovászna megyében csúszott néhány napot a program, és csak a héten indult be, mivel nagyon alacsony volt az érdeklődés. Ez sajnos jelenleg is így van, de elkezdték az oltást, és lehet vinni a gyermekeket az oltóközpontokba, ahol gyerekorvosok adják be a vakcinát a kicsiknek – mondta érdeklődésünkre Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.

Hirdetés
Hirdetés

– Az előjegyzési rendszer szerint február végéig 49 gyermeket írattak fel oltásra: Bodzafordulón egyet, Kézdivásárhelyen tízet, a megyeszékhelyen 38 gyereket. Viszont eddig már beoltottunk 24 gyereket. Nem sok, sajnos, remélem, hogy a közeljövőben lényegesen megnő ez a szám – mondta kérdésünkre az igazgató.

A közegészségügy vezetője kifejtette: csakúgy, mint a felnőttek esetében, akik tavaly szeptember 3. után kaptak legalább két védőoltást, a gyerekek is jogosultak ételjegyekre. Mint mondta, ezeket valószínűleg a jövő héttől kezdődően újra tudják osztani, azoknak is, akik már meg kellett volna kapják. Fontos tudni, hogy a törvénykezés értelmében azok kaphatják meg, akik szeptember 3-a után véglegesítették az oltást (azaz megkapták a második dózis Pfizert, vagy az első dózis Johnson vakcinát).

– Felmerülhet a kérdés, hogy a gyerekeknek jár-e az ételjegy, és mivel a törvény nem teszi korcsoporttól függővé ezt a jogot, igen, nekik is jár, amikor megkapják a második dózist – hívta fel a figyelmet Ágoston. Az oltottak száz lej értékű ételjegyet kapnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások