Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két napig szórakoztak

Két napig szórakoztak Kovászna megye

Pénteken és szombaton nagy volt a mulatság Zabolán, ugyanis a Pro Zabola Egyesület immár a 4. Szent Mihály-havi forgatagot szervezte meg.

A zabolai iskola melletti szövetkezet kertjében megrendezett, a Roy-Chowdhury-Mikes Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a megyei, illetve helyi önkormányzat támogatta ünnepségen színes program várta az érdeklődőket. A színpadon egymást követték a zenés, táncos előadások, a főzőversenyre, aminek zsűrizését a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendje végezte, 12 csapat nevezett be, ugyanakkor ökröt sütöttek, és éjszakába nyúlt a zenés mulatság.

Az ünnepségen jelen volt az anyaországi testvértelepülés, Fü­zes­abony héttagú küldöttsége is. Nagy Csaba polgármester kérdésünkre elmondta: 2014-ben vett részt először a rendezvényen, és azóta sokat fejlődött a forgatag, ami a testvértelepülési köteléket is erősíti Zabola és Füzesabony között. Mátyás Szabolcs, a Pro Zabola alelnöke megjegyezte: az évente visszatérő érdeklődők és az új vendégek annyira elégedettek a rendezvénnyel, hogy a továbbiakban a hagyomány is kötelezi az egyesületet a forgatag éltetésére. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük