Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két fórum is lesz Baróton

Két fórum is lesz Baróton Kovászna megye

Miután a tegnapi baróti tanács­ülés egyik napirendi pontja kapcsolatban volt az oltszemi intézményesített gyermekek számára Baróton építendő családi házakkal, várható volt, hogy a témát a tanácsosok körbejárják, annál is inkább, hogy mostanra kiderült, a szülők jövő keddre tiltakozó megmozdulást és fórumot szerveznek a városban.

A tanácsosok és a polgármester hozzászólásaiból azt lehetett leszűrni, hogy a legtöbben inkább pártolják a családi házak építésének szándékát Baróton, ám sokan megjegyezték, hogy azért a másik felet, az építést ellenző szülőket, pedagógusokat is meg kell hallgatni. Erre való lesz az általuk kedden szervezett lakossági fórum, annak helyszínével azonban, a Rózsa vendéglővel senki nem értett egyet.

Hirdetés
Hirdetés

A tanácsosok azt kérték a polgármestertől, hívjon ő össze egy lakossági fórumot, mégpedig a kultúrotthonban, „ne mások hívjanak minket kocsmába”– hangoztatták.
A gyűlés végére aztán meg is egyeztek: a város vezetése és a tanácsosok a szülők által kezdeményezett fórummal egy időben, vagy­is kedden 18 órára hirdetik meg a megbeszélést a kultúrotthonba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 21., 8:28
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Hivatalosan is megnyitotta kampányát az RMDSZ baróti szervezete péntek este: mintegy kettőszáz meghívott és szimpatizáns volt jelen a Rózsa vendéglő rendezvénytermében. Az esemény célja Lázár-Kiss Barna András polgármesterjelölt, valamint a helyi és megyei tanácsjelöltek bemutatása volt.

    2012-ben a polgármester kampánynyitójára jó volt a Rózsa vendéglő, akkor nem volt komolytalan hely, kocsma? Akkor belefért a komolyságba Demeter János és Márton Árpád is, most meg a szülők nem?

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 9:27
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Meg ezek utan sem akarjak a tanacsos urak meghalgatni a „NEPET”. Most is inkabb megosszak. @Bojte Ur, Barot polgarmestere, hetfo reggel, szoban igeretet adta, hogy reszt vesz a Baroti Szulok altal szervezett forumon. MOST PEDIG UGY TUNIK A SZAVA NEM ER SEMMIT! Ket helyszinen lenni egy idobe… Arra kivancsi leszek, hogy oldja meg….

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 10:28
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Lőjjék már le azokat a gyerekeket, ne stresszeljék az aggódó helybélieket. A bőrükből pedig molinót lehetne csinálni, a következő népünnepélyre, amelyen toleranciát követelnek másoktól.

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 12:54
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Gyáva népnek nincs hazája🙂. Ennyire nem tartja be a szavát a polgármester! Gyáva nyulak tanácsostól! 2012 ben jó volt a Rózsa vendeglő, vagy azóta lett kocsma? Egy ilyen komoly problémához komoly helyszín kell, azt mondják. Akkor mikor ő a kocsmába bemutatkozott biztos csak vicc volt!! 🙂

  • User
    Dátum: 2019. március 22., 9:23
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ne hagyjuk magunkat, ne csinaljanak azt velunk amit akarnak, ha Szotyorba sikerult, itt is sikerulnie kell, bukkot meg meg ilyen palyazat s nem tortent semmi, itt sincs meg egy kapanyom se a teruleten s ha fizetni kell hat fizessen az aki csak ugy odaigerte a telket mielott meg csak kozvelemenykutatast se csinalt, mert ha ott kezdek volna akkor nem alakul ki ez a kenyes helyzet, de hat jobb megkerulni a kozvelemenyt jo regi diktator alapon azt csinalok amit akarok ugyis az van amit en akarok.

  • User
    Dátum: 2019. március 26., 12:30
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Kerdezzuk csak meg a polgarmester urat hogy kinek a telket vettek meg erre a celra es mennyit is fizettek erte? azt gondoljak hogy a SERA jol fizeto es ellehet adni neki jo penzert olyan teruletet ami a kutyanak se kell! Igen kinek is a telkerol van szo? mennyibe is kerult ?