Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két év hiábavaló pereskedés

Két év hiábavaló pereskedés Kovászna megye

Ismét a nyilvánosság segítségét kéri a bodoki Ene Zsuzsanna, aki korábban lapunk hasábjain hatalommal való visszaéléssel, hamisítással vádolta a megyei rendőrséget, illetve az ügyészséget, állítása szerint a rendőrség vezetősége bosszúból ellehetetleníti egyenruhásként dolgozó férje életét.

Az Ene család kálváriája 2012-ben kezdődött, amikor az asszony lapunkban nyilvánosságra hozta, hogy az egyik, a rendőrség, illetve ügyészség által összeállított dossziéban elhunyt személy is „tanúskodott” ideig-óráig, aztán „eltűnt” a listáról. „Médiaszereplését” nem felejtették el a háromszéki hatóságok, rendőr férjét azóta havonta kihallgatják, jelentgetik – állítja a nő –, újabban pedig pisztolyától akarják megfosztani.
– A cikk megjelenése előtt lakbér-pótlékot kapott a férjem, ám az a bizonyos újságbeli nyilatkozatom után, 2012–2014 között elvágták ezt a plusz pénzt – panaszolja Ene Zsuzsanna. – Rá akartak venni, hogy lakjunk a tulajdonunkban lévő, ám omlásveszélyes házban. Ezért pereskedett a férjem két évig, most pedig hirtelen kiderült, hogy fölöslegesen jártuk a törvényszéket. Törölték a határozatot, mivel nem jó helyen folyt a tárgyalás. Eközben a férjemet munkahelyén különféle fenyítésekben részesítették a per miatt. Egy „hirtelen bekövetkezett” személyzethiány miatt több hónapon keresztül egyedül 24 órázott Bodokon. Egyik felettese jelentése miatt a napokban Bukarestbe kellett mennie pszichológiai vizsgálatra, ahonnan 3 óra tesztelés után elküldték azzal, hogy „indoklás nélkül” küldték oda a helyiek. Bosszúállósat játszanak velünk, igyekeznek megtörni a férjemet. Közölték vele, hogy ha lemond a pereskedésről, megszűnik minden gondja – sírta el gondjait a rendőrfeleség.
Zsuzsanna számtalan okmánnyal igyekezett bebizonyítani, hogy a rendőrség „lejáratási hadjáratában” iratokat is hamisít, dátumelírásokkal, utólag módosított hivatalos bizonylatokkal támasztotta alá mondandóját.
– Ha a saját emberüknek meghamisítják a papírjait, csak azért, mert megtehetik, akkor mit művelhetnek el egy egyszerű emberrel? – tette fel a költői kérdést. – Rendőrként már nem harcolhatsz a jogaidért? Férjem a munkahelyével játszik csupán azért, mert az igazát keresi. Ma a pisztolyát veszik el, holnap a munkahelyét.
Ivașcu Marius Daniel, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság ideiglenes parancsnoka szerint nem az Ene Lucian esete az első, amikor a periodikus pszichológiai vizsgákon elért eredmények miatt újra kivizsgálnak egy egyenruhást, illetve felülbírálják, hogy hordhat-e fegyvert.
– A rendőrségen belül – pozíciótól függetlenül – senki nem engedheti meg magának, hogy személyes hadjáratot folytasson valaki ellen. Az alkotmány mindenkinek biztosítja a jogot az igazságszolgáltatáshoz, így nem furcsa, ha egy munkavállaló perre adja alkalmazóját (jelen esetben a rendőrséget) – magyarázta.
Arra a kérdésünkre, hogy miként fordulhat elő, hogy hivatalos okiratokon hamisításra utaló dátumelírások legyenek, Ivașcu elmondta, valószínűleg emberi hibáról lehet szó, és újfent kihangsúlyozta, hogy az intézményen belül nem folytatnak bosszúhadjáratot senki ellen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 8., 0:01
    ÉRTÉKELÉS: 1

    ” …– Rá akartak venni, hogy lakjunk a tulajdonunkban lévő, ám omlásveszélyes házban….”
    Ezt hogy ertsem tisztelt rendorfeleseg ? Hogy onoknek van egy hazuk de inkabb berben laktak, hogy potlekot/tamogatast kapjanak es ennek megvonasaval inkabb panasz aradatot inditottak? Tegye oda a kicsi kacsojat es javitsa meg a hazat az on kedves ferje. Sokaknak , hajlektalanoknak, jol jonne egy effele haz is , csakhogy magukenak tudjak, legyen egy fedel a fejuk felett. Onok inkabb berlakasert sirankoznak ervelve, hogy omlas veszellye all fenn? Ezek szerint nem gazda a..gazda.