Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Késik a kártérítés

Késik a kártérítés Kovászna megye

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei szervezetének vezetői azzal vádolják a központi hatóságokat, hogy indoklás nélkül késleltetik a júliusi végi esőzésekben árvízkárokat szenvedett lakosság kártalanítását.
Olimpiu Floroian megyei elnök szerint Kökösben, valamint Bácsteleken, Márkosréten és Dobollón több mint száz családot öntött el az ár, akiknek Viorica Dăncilă kormányfő kártérítést ígért, ám egyelőre se hang, se kép. Volt egyszer egy 480-as számú sürgősségi kormányrendelet, amelynek értelmében 10.000 lejes kártérítés jár azoknak, akiknek háztartását 50 százaléknál nagyobb, 5.000 lej azoknak, akiknek háztartását 50 százaléknál kisebb mértékben tette tönkre az ár. Miután két hónapot vártak, hogy elkezdhessék a házak kijavítását, senki által nem ismert okok miatt az emberekkel közölték: nem kapnak pénzt – nyilatkozta Olimpiu Floroianu.
A prefektus a maga részéről mossa kezeit. Mint mondja, az általa vezetett intézmény, valamint a Kovászna Megyei Sürgősségi Felügyelőség (ISU) mindent megtett azért, hogy az emberek helyzetét a bukaresti hatóságok elé tárja. Azt mondja: július végén 60 kökösi, 62 dobollói és 31 szentkatolnai ház dokumentációját küldték el a kormánynak, hogy kártérítést kaphassanak. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük