Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kérdőjelek pályázatok körül

Kérdőjelek pályázatok körül Kovászna megye

A magyar kormány székelyföldi mezőgazdasági támogatásait pályázatok révén lebonyolító Pro Economica Alapítvány nagyjából tavaly ilyenkor népszerűsítette Erdővidéken is a gazdák számára általuk kiírandó pályázati lehetőségeket, mely lehetőségekkel aztán éltek is a mezőgazdászok. Egy kis összegű, vissza nem térítendő program keretében mezőgazdasági erőgépeket, eszközöket és berendezéseket lehetett megpályázni.

A program mostanra ért célegyenesbe, értesüléseink szerint azonban az utolsó száz méter nem várt akadályokat gördített a pályázók elé. Arról lehet hallani ugyanis, hogy a gépek leszállítóival az eredetileg forintban lekötött összegek a forint gyengülése miatt növekedtek, az árkülönbséget pedig a pályázónak kell állnia. A hír valóságtartalmának szerettünk volna utánajárni, valamint annak is, hogy mire számítsanak a továbbiakban a pályázók, azonban a Pro Economica Alapítvány bevehetetlen erődnek bizonyult: akit telefonon elértünk az alapítványnál, az vagy nem nyilatkozott az ügyben, vagy pedig továbbpasszolt illetékesebb személyhez, akit végül, mint az illetékeseket általában, nem lehetett elérni. Finoman fogalmazva is ez egy kissé fura hozzáállás egy olyan alapítvány részéről, amelynek segítségére gazdák százai vagy talán ezrei számítanak, s benne megbíznak.

Hirdetés
Hirdetés

Az alapítvány közösségi oldalán mindenesetre rábukkantunk egy néhány napja kelt bejegyzésre, melyben felhívják a figyelmet, hogy „az általunk nyújtott támogatások forintban vannak meghatározva, ezért a forint-lej árfolyamváltozások miatt a ténylegesen átutalt támogatás összege kevesebb is lehet, mint a pályázatban számolt lejes érték.” Mellette pedig egy utalás arra, hogy a forint éppen történelmi mélyponton van…

Erdővidéki falugazdászoktól azt tudtuk meg, hogy egy pályázónak például december végén még csak 1400 lejes többletet számoltak, de egy hónap alatt ez az összeg már a kétszeresére, vagyis 2800 lejre emelkedett. „Akik pedig később kerülnek sorra a kifizetésekkel, félő, hogy még többet kell ráfizetniük” – mondták.

Nyilván, az egész ügy két szemszögből is értékelhető, ahogy szokás a fél pohár víz esetében is: az optimista örvend, hogy van legalább egy fél pohár vize, a pesszimista viszont azt látja, hogy fele hiányzik. A pályázók is valahogy így lehetnek: egy részük örvendhet, hogy végül is negyedáron traktort vásárolhatott, más része talán amiatt bosszankodik, hogy a negyedár, amire számított, egy kicsit több lett. De abban mindenképp igazuk van, hogy a korrekt tájékoztatás nekik is idejében kijár(t volna) a Pro Economica Alapítványtól a miheztartás végett. Mert van olyan is, aki még az önrészt is bankkölcsönből fedezte, s mi van akkor, ha most újabb összeg befizetésére kötelezik? Úgy tudni ugyanis, a pályázóknak most már igazából nincs sok választási lehetőségük, csak az, hogy kifizessék a számolt többletet.

A Hargita, Kovászna és Maros megyék számára kiírt pályázat keretében egyébként 4929 székelyföldi gazdálkodó számára ítéltek meg támogatást 25%-os önrésszel, legtöbb 15 ezer euró értékben, Erdővidékről információink szerint 82 traktorra és 300 egyéb gépre pályáztak. Mindenképp jól jött ez a segítség az anyaország részéről.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. január 29., 13:14
    ÉRTÉKELÉS: -1

    A cikkben többször megjelenik hogy a Pro Economica Alapitvány nem tájékoztatta a pályázókat. A pályázók által aláírt szerződésben és a pályázati űrlapon is megjelenik hogy megtörténhet hogy az ár változni fog és ez a pályázót terheli. Utánna kell nézni előre majd úgy kiírni. Senki nem örvend a plusz pénz kiadásnak de mindenki kellett (volna) tudja.
    A cikk hangvétele nagyon a Pro Economica ellen van.

  • User
    Dátum: 2020. január 30., 7:59
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Minden olyan palyazat vagy uzlet eseten ahol kèt vagy tobb penznem jon szoba mindig szamolni kell az atvaltasi koltsegekkel! De azt viszont nem teljesen ertem, hogy a cik irojanak mi celja van mocskolodni egy olyan alapitvannyal amelyik segit a helyi gazdaknak…