Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kaotikus a rendszer

Tegnap Benkő Erika sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy milyen „zöldfülű” képviselőnek lenni Bukarestben. Nagyon kaotikusnak tartja a rendszert, például öt perccel a bizottság ülése előtt nem lehet tudni, hogy hol lesz. Ezek a tapasztalatok is megerősítették benne azt, hogy a régiók súlyát növelni kell, és a Bukarestét csökkenteni.

Elmondta, az emberjogi és az európai ügyek bizottságának a tagja, az utóbbinak az egyik alelnöke, és eddig csak egyetlen rendes bizottsági ülés volt, amelyen igazából dolgoztak is. Olyan törvénytervezetekről tárgyaltak, amelyek az előző parlamenti ciklusról maradtak el. Az egyik a dohányzás zárt helyiségekben való betiltásával kapcsolatos, ezt pedig az emberjogi bizottság elutasította, de napirendre került az úgynevezett bejegyzett élettársi kapcsolatot szabályozó törvénykezdeményezés is, ám a vélelmezését egy későbbi időpontra halasztották.
Ami pedig a konkrét törvényalkotást illeti, Benkő Erika elmondta, a plénumban két „fontos” törvényt fogadtak el. Az egyik a 102 adónak és illetéknek az eltörléséről szólt. „Reményeink szerint ez nagyon sok bosszúságtól fogja az elkövetkezőkben a lakosságot mentesíteni. Ez azért fontos, mert csökkenti a bürokráciát”, emelte ki.
A másik törvény pedig a 2000 lej alatti nyugdíjaknak az adómentességéről szól. „A szakbizottságokban az RMDSZ azt az álláspontot tartotta fenn, hogy a kontributivitás elvének kellene érvényesülnie”, hangsúlyozta Benkő. Ez azt jelentené, hogy a speciális nyugdíjakat (a rendőrökét, katonákét, bírókét, ügyészekét, képviselőkét, szenátorokét stb.) terhelje az adó, de ezt a javaslatot a többi párt elutasította.  <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük