Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kampányértékelő a cél előtt

Új szakaszába érkezett a Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi termékekért, vállalkozásokért folytatott kampánya. Az eddig történtek elemzését és a következő lépéseket részletezte az alapítványi igazgató, Bereczki Kinga a tegnapi sajtótájékoztatón.

Saját erőforrásokra hagyatkozhattak, mert uniós pályázati pénzre legalább két évet kellett volna várni, és az adminisztráció is túl sok energiát elvonna a tulajdonképpeni munkától. A közösségi kártyaprogramból származó összegre (80 ezer lej), illetve a szponzorok támogatására (67 800 lej értékben) alapozhattak, ebből a fogyasztói szokásokat felmérő tanulmányra költöttek, amelyet a Sapientia Egyetem készített, továbbá a vállalkozókkal való találkozókra, 18 köztéri óriásplakátra, közösségi akciókra, a napilapokban és rádiók­ban való folyamatos hirdetésre és a kampány minoi.ro nevű honlapjára. Ezekkel az eszközökkel azt a célt követték, hogy tudatosítsák a közösségben: a helyi vállalkozóknál elköltött pénz helyben marad, tehát a térség gazdasági erejét fokozza, illetve a cégtulajdonosok társadalmi érzékenységére is apelláltak.

A kampány utolsó, most novemberben zajló szakaszában arra kérik a vállalkozókat, hogy a minoi.ro weboldalon való regisztrálás után igényeljék az alapítványtól a Helyi vállalkozás-, illetve Helyi termék-szimbólumok használatát, amelyre viszont csak azután lesznek jogosultak, miután egy bizottság ellenőrzi, valóban helyben bejegyzett, helyi tulajdonossal rendelkező cégről van szó, amelyik helyi nyersanyagokat értékesít, illetve dolgoz fel. A minőség is alapvető követelmény.

A kampány tulajdonképpeni eredményességét majd az mutatja meg, hány cég él ezzel a lehetőséggel. Előzetes becslések szerint első körben 50 szolgáltató vagy kereskedelmi egység jön számításba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük