Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövőre lejár a HKA csemeteprogramja

Jövőre lejár a HKA csemeteprogramja Kovászna megye

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által Háromszéken kiosztott gyümölcsfák közül sok már termőre fordult, sok pedig még csak most kezd nyújtózkodni gyökereivel a talajba. Annyi azonban bizonyos, hogy a jövő nemzedéknek körülbelül 2000 tonna gyümölcs szolgálja majd egészségét és gyarapodását, teljesítvén a kitűzött célt, így jövőre lezárul a program.

Hirdetés
Hirdetés

2013 volt az első év, amikor az Egy gyümölcsfa a jövő nemzedéknek program keretében a HKA Magyarhermányban kiosztott 275 csemetét, és azzal szembesültek, hogy nagy igény van a kis fákra. Így tűzték ki maguk elé azt a nagyszabású célt, hogy 10 év alatt 40 ezer csemetével gazdagítják Háromszéket. A program kezdetben úgy zajlott, hogy székenként egy-két település kapott ingyen a gyümölcsfákból, ám öt éve – az állandó nagy igényt látva – változott a módszertan: az alapítvány adott pár száz csemetét, ugyanannyit pedig megvett az önkormányzat, a közbirtokosság vagy egy egyesület, és így önrészükkel is hozzájárultak a közösség gyarapodásához.

Az alapítványon belül Fleckhammer Ottó kuratóriumi elnök a csemeteprogram felelőse, lebonyolítója és egyik fő támogatója. Sok-sok munkaórát jelent számon tartani, hogy a közel 50 fajta őshonos csemete közül miből mennyi kel útra egy-egy falu felé, vagy megszervezni a kiosztásukat, illetve addig is átmenetileg elvermeltetni őket. Ebben szerencsére jó partnereknek bizonyultak a megye önkormányzatai (egy kivételével), idén pedig a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, illetve a városi kertészet által nyújtott hely és segítség is könnyebbséget jelentett, mert eddig a kuratóriumi elnök saját kőröspataki tanyáján került sor a vermelésre és szétválogatásra, tudtuk meg.

Csak az idén 80 ezer lejbe kerültek a fácskák, amelyeket megbízható, minősített kertészetekből szereznek be (a nyikómalomfalvi faiskolából, a székelyudvarhelyi Rabanus cégtől és a felvinci Rosafructtól). A szállítást, az önkéntesek munkaóráit beszámítva hatalmas befektetést jelent e program, már az idei meghaladja a 100 ezer lejt. Közel a cél, a 40 ezerből 34 ezer fácskát kiosztottak, idén 6437 az összesített szám, jövőre is ugyanennyit kell még eljuttatni a jövendő tulajdonosokhoz. Árapatak, Előpatak, Hidvég maradt ki eddig, utolsó évben rájuk is sor kerül, kiegészítésképp pedig Sepsiszentgyörgyre is visszatérnek még – részletezte Fleckhammer Ottó.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük