Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövőre folytatják

Jövőre folytatják Kovászna megye

Az előzetes elvárásoknak megfelelően alakult a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett Értéket adunk a roncsautódnak elnevezésű program, vagyis eddig szinte annyi régi autón adtak túl tulajdonosaik, mint amennyi felvásárlására elegendő pénzösszeget különítettek el a költségvetésben. Minderről Antal Árpád polgármester számolt be e heti sajtótájékoztatóján.

A mai napig 328 autótulajdonos nyújtott be kérvényt, hogy az önkormányzat 3000 lejért vegye át a tízévesnél régebbi gépkocsiját. Ebből 297-et kedvezően bíráltak el, 123-at pedig már ki is fizettek. Az április elején indított roncsprogramra 1 millió lej volt elkülönítve a költségvetésben, ez 333 autó ellenértékét jelenti. Tekintve, hogy rögtön a meghirdetés után igen sokan kérvényezték régi járművük átvételét, az utóbbi időben viszont megcsappant az igénylések száma, úgy tűnik, a pénzkeret nagyjából megfelel a leadott autók ellenértékének, ha viszont mégis szükség lesz annak kiegészítésére, azt még idén megteszik – mondta Antal Árpád. Az is lehetséges, ha a jelenlegi kiírás szerint kifut a program, azaz elfogynak a roncsautók –, akkor módosítanak a feltételeken, például nem három éve kell egy személy tulajdonában lennie az autónak, hanem négy, de csökkenthetik a Sepsiszentgyörgyön való bejegyzés időtartamát is, azaz nem tíz éve kell a város forgalmába bejegyezve legyen, hanem hét vagy öt.

Hirdetés
Hirdetés

„Az az érdekünk, hogy a városi autópark fiatalodjon, és csökkenjen a közterületen az autók száma” – jelentette ki a polgármester, aki szerint ugyan arra nem elég az idén forgalomból kivont 300–400 autó, hogy az megállítsa az autók szaporodását a városban, de talán sikerül lassítani ilyenformán a növekedés ütemét. Az utóbbi időben évente 800-zal nőtt a városban bejegyzett autók száma, összesen több mint 22 ezer szerepel a nyilvántartásban, és ezeknek több mint fele tízévesnél idősebb autó. A procedúra szerint a roncsautókat minden lényeges elemükkel együtt kell leadni egy használt autók átvételére és megsemmisítésére jogosult egységnek, majd az általuk kiállított igazolás alapján a polgármesteri hivatal átutalja a pénzt a tulajdonos számlájára. „A visszajelzések és a számok alapján jó a program, és azt jövőre mindenképpen folytatjuk” – összegezett az elöljáró.

A parkolás perspektíváit tekintve arról is szó esett, hogy a ritkán használt, az utcákon helyet foglaló személygépkocsiknak és a lakónegyedekben egyre szaporodó lakókocsiknak is az Építők útján egy őrzött parkolót alakítana ki a város, ahol kevés bér ellenében tarthatnák járműveiket tulajdonosaik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 11., 8:57
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hogy a tulajdonosok konnyeben lemondjanak a regi autojukrol, a varosi kozszalitast kell jobban kiterjeszteni. A korhaztol a vasutallomasra kb. 40 perc alatt lehet kigyalogolni, a buszok 20 percenkent jarnak, autoval nagyon fugg, hogy melyik idointervalumban kocsikazik az ember. A reggeli illetve a deli csucsforgalomban nehez kiszamitani az idot. Reggel a korhazhegy fele tarto autosor egeszen a korhaz kapujaig nyulik, mert sok szulo autoval hozza a gyereket iskolaba, a korhazi alkalmazotak mennek haza az ejeli valtasbol es a „tolvajnegyedbol” a patronocskak es fonokocskek igyekeznek munkab menni.

  • User
    Dátum: 2021. június 12., 9:49
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Sajnos azok az emberek valasztottak es fogjak valasztani ezt a roncsprogramot akiknek a vasarloerejuk naprol-napra csokken es mar nem engedi meg, hogy benevezenek az orszagos roncsprogramban, es vasaroljanak egy kornyezet kimelobb autot. Igy megszabadulnak a nem megfelo allapotu autojuktol egy keves osszegert, hiszen mar nem volt penzuk karban tartani az autojukat, az uzemanyag ara, a szerelesi dij, az ado, biztositas egyre dragul. Tehat a szegeny ember meg szegenyebb lesz.

      • User
        Dátum: 2021. június 12., 23:24
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Rovidre fogva: jo paran kozuluk eddig gepkocsival kozlekedetek, ezutan egy reszuk akik leadtak a jarganyt, gyalogosoka valnak => mar nem kepesek anyagilag mukodesben tartani a gepkocsit => elszegenyednek, ha gepkocsiban merjuk a gazdagsagot. Persze nem mindekinek ez a tortenete, csak egy bizonyos szazalekuknak.

        • User
          Dátum: 2021. június 13., 12:59
          ÉRTÉKELÉS: 4

          Amiért lead egy nem használt gépkocsit és gyalog jár nem szegényedik el. Ezer egy oka lehet annak, hogy valaki nem használja az autót és ott rozsdázik. Lehet lenne pénze, csak nem éri meg megcsinálni. Lehet meghalt a tulaj az örököst meg nem érdekli, lehet kiöregedett, nem akar vezetni, stb. stb.