Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövő májusra kész lesz

Jövő májusra kész lesz Kovászna megye

Kinőtte az Építők úti „toldott-foldott épületet” a Diószegi pékség. Diószegi László tulajdonos lapunknak elmondta, a jelenlegivel szemben olyan új pékséget építtet, amelyre büszke lehet ő maga és a családja is.

A részleteket illetően azt is elárulta, a kéthektáros területen egy nagy, 3600 négyzetméteres beépített felületű ipari csarnok épül majd. Ez lesz az új pékség, amelynek az emeletén egy olyan kávézót létesít, ahonnan belátható majd az egész termelési folyamat, így bárki tanúja lehet annak, hogyan készül a Diószegi kenyér.

Hirdetés
Hirdetés

Az új csarnokban 30%-kal növelhetik termelésüket, azaz a jelenlegi 13–15 tonnás napi lisztmennyiség helyett akár 20 tonnából is süthetik majd a kenyeret, péksüteményeket. De nem az eget rengető terjeszkedés a lényeg, mondta a tulajdonos, inkább megpróbálnak a minőség javítására összpontosítani, és termékfejlesztésben is gondolkoznak.

2022-ben annyi változás van a korábbi gyakorlathoz képest, hogy már nem exportálnak kenyeret (korábban Olaszországba vittek ki), a termelés a hazai piacra irányul. A befektetés saját tőkéből és pályázati erőforrások felhasználásával történik, a kivitelezési határidő 2023 májusa.

A régi pékség épülete megmarad, ott a cukrászműhely terjeszkedik majd, amelyet szintén fejleszteni készülnek. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük