Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jön a Z generáció

Jön a Z generáció Kovászna megye

A Háromszéki Ifjúsági Tanács új elnökségének megválasztása után a területi ifjúsági szervezetek fiatalításán dolgozik. Szeptember 27-én Illyefalván, október 6-án pedig Papolcon alakultak újra az ifjúsági szervezetek.

Illyefalván nem csak tisztújítás, generációváltás is történt. A helyi ifjúsági szervezetet Szőts Loránd vette át, aki egyben a Puskás Tivadar Szakközépiskola Diáktanácsának is elnöke. A Zágon községi ifjúsági szervezet is alakuláson ment át, nem csak a vezetőségét, a szervezet nevét is módosították, az új neve: Mikes Kelemen Ifjai (MKI). Oprea Győző, aki elődjétől, Fazakas Andrástól vette át a szervezetet, kiemelte: szeretné, ha a zágoni és papolci fiatalok együtt dolgoznának, meg kell erősíteni a Facebook-kommunikációt is, mivel ez az a közösségi oldal, ahol a tágabb ifjúsági kör megismerheti a zágoniak tevékenységét.

Kelemen Szilárd-Péter, a HÁRIT elnöke tenni akarásra buzdította a fiatalokat. „A települések polgármesterei hiába aszfaltoznak, csatornáznak és építenek, ha mi, fiatalok nem itthon képzeljük el a jövőnket, kezünkbe kell vennünk a sorsunkat. Az a cél, hogy 2018-ban már a Z generációs fiatalok is belakják az ifjúsági szervezeteket” – mondta. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük