Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jól van a kovásznai koronavírusos házaspár

Jól van a kovásznai koronavírusos házaspár Kovászna megye

Alaptalan vádaskodásnak tartja a koronavírussal fertőzött házaspár, azokat a híreszteléseket miszerint felelőtlenül járkáltak volna a városban és a megyében azután, hogy hazaérkeztek Olaszországból. Mint mondták, önként jelentkeztek a közegészségügyi hatóságnál vizsgálatra. Jelenleg kezelik őket, állapotuk jó. 

Hirdetés
Hirdetés

Maria Brașoveanu és Virgil Brașoveanu az a kovásznai házaspár, akiknél elsőként igazolták Kovászna megyében a COVID19 vírust. A házaspárt Kolozsvárra szállították, ahol a járványkórházban fekszenek, több koronavaírusos beteggel. Maria Brașoveanut és férjét telefonon értük utol,  megkeresésünkre a hölgy elmondta: örül, hogy megkereste a sajtó, mert sajnos számtalan alaptalan híresztelés kezdődött róluk itthon és szeretnék ennek elejét venni.

Állításuk szerint önként jelentkeztek az egészségügyi hatóságoknál 

Az 53 éves nő elmesélte a történéseket: március 8-án, vasárnap érkeztek haza Olaszországból, egy olyan régióból, amely akkor még fehér zónának számított, így nem gondolták, hogy bármilyen vírust hordozhatnak. Hazaérkezésük után a hölgy hőemelkedést érzett, így március 9-én, hétfőn értesítette a közegészsésügyi hatóságot az állapotáról, de nem szálltak ki, hanem otthoni elkülönítést javasoltak. 

Virgil Brașoveanu, a nő férje megerősítette: önként és felelősen értesítették a hatóságokat, felvették a kapcsolatot a Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság igazgató főállatorvosával Dr. Sikó Barabási Sándorral is, aki szintén otthoni elkülönítést javasolt. A kovásznai férfi hozzátette: a hatóságok csak javasolták, hogy maradjanak otthon, nem kérték kötelező jelleggel, mivel erős tüneteik nem voltak és az akkor még fehér zónának számító olaszországi régióból érkeztek. Virgil Brașoveanu azt is elmondta: szombaton – március 7-én – indultak haza Olaszországból, a határátkelőknél semmilyen különösebb állapotot nem tapasztaltak, megnézték irataikat és jöttek tovább. Olaszországban múlt hétfőn súlyosbodott a helyzet, de arra ők már itthon voltak. A házaspár a hatósági javaslatoknak eleget téve otthonában maradt, onnan szállították el az orvosok és vitték őket a kolozsvári járványkórházba. 

Virgil Brașoveanu szerint ők felelősségteljesen jártak el, az első gyenge tünetnél önként jelentkeztek, viszont a hatóságok hozzáállása kifogásolható, ugyanis azt mondták a 37,5 fokos hőemelkedés még nem láz és nem akartak kiszállni hozzájuk. Mint mondta, a felesége szakember ezen a területen, így tudták mivel  jár és nem akarták kockáztatni sem a saját, sem a környezetük egészségét. 

Azzal kapcsolatban, hogy rendőrségi dossziét nyitottak a betegség leküzdésének akadályozása miatt, a házaspár azt mondta: megvárják a vizsgálat eredményét, ők továbbra is úgy érzik helyesen cselekedtek. 

A kolozsvári járványkórházban kezelik őket, állapotuk jó 

A házaspár jelenleg is kórházban van, a hölgy kezelést kap, ami elmondása szerint sokkal jobban megviseli, mint maga a betegség, a férjénél azonban, mivel nem jelentkeztek tünetek, csak a tesztje lett pozitív, nem alkalmaznak semmilyen kezelést. 

– Az orvosok szerint a tünetek 14 nap alatt múlnak el, akkor újabb teszteket végeznek és amennyiben negatívak, hazaengednek. Az orvosok időnként megvizsgálnak, de senki nem pánikol, uralják a helyzetet. A minket vizsgáló orvosok maszkban és gumikesztyűben vannak, nincsenek tetőtől talpig védőruhában és mindenki nyugodtan viselkedik.  Hangsúlyozni szeretném, hogy felelősségteljesen cselekedtünk, úgy, hogy nem fertőzött területen voltunk Olaszországban és nem gondoltuk volna, hogy elkapjuk a vírust. Akkor még nem volt pánik az országban, mindenki természetesen viselkedett, nem éreztünk veszélyt – mondta Virgil Brașoveanu. 

A házaspárt 14 napig tartják kórházi megfigyelés alatt, akkor újabb koronavírus tesztet végeznek és amennyiben eredménye negatív, hazajöhetnek.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 14., 11:48
    ÉRTÉKELÉS: 38

    Hahaha ezen példás és helyes viselkedésükért Románia Csillaga érdemrendel kellene kitüntetni na meg a Sikó dokit is mert ö is javasolta hogy maradjankl otthon.

    • User
      Dátum: 2020. március 14., 12:48
      ÉRTÉKELÉS: 42

      Értem, tehát a házaspár és Siko igazat mond! A többiek mint hazudtak, a sajtó is és a közösségi oldalon levő emberek is a hozzászólásokban min d hazudtak!!! Akkor hogyan is magyarázható még a két korona fertőzéses ember esete?! Azok is Kovásznán betegedtek le !!!! Hogy is van? Hogyan magyarázza ezt siko? Van erre is magyarázata? Ha már kitüntetést kap?!

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 12:41
    ÉRTÉKELÉS: 92

    Tisztelt Brasoveanu Házaspár!
    Szomoru,hogy ennyire elfajultak a dolgok,de a közvéleményfelháborodása némileg jogos,tekintve,hogy Ön mintDSP alkalmazott,hazatérése után vendéglőben,gyógyszertárban,kórházban,bankban,fodrászatban volt látható.
    Nem beszélve a társaságról,kik önökkel jól érezték magukat külföldön,de roluk cend van.
    Tlán közöttünk járnak,terjesztve a gyilkos virust.
    Ön,mint felelős a közegészségért,talán szint vallhatna,hogy enyhitsen a közfeháborodáson ,és tisztázza a dolgok állását.
    Tisztelettel X polgártárs.

    • User
      Dátum: 2020. március 14., 15:29
      ÉRTÉKELÉS: 46

      Tökéletesen egyetértek az ön által leírtakkal! Csupán annyit szeretnék helyesbíteni, hogy Brasoveanu Maria az Allategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági hivatalnál dolgozik és nem a dsp-én , tehát nem a sanepidnél! Sajnos, csak a hozzászólásokból, arról értesülhetünk, hogy dsv -és alkalmazottal is találkoztak! Mármint a házaspár valamelyike találkozott az állat egészségügyi hivatalnál dolgozó személyel is! Ha igaz, nagyon szomorú! Gondoljunk csak bele, hány ember megfordul nap mint nap az állategészségügyi igazgatóságnál?! Az össze-vissza hazudozás és félrevezetés ellen mindenképpen bűnügyi eljárást kell indítani!

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 12:38
    ÉRTÉKELÉS: 37

    Persze, siko adta meg a hazaspar telefonszámát a székely hírmondónak! Esetleg azt is megmondhatta a házaspárnak, hogy miként is nyilatkozzanak! Elvégre ez egy újabb lehetőség szereplésre!Újabb lehetőség egy terelési hadjáratra! Figyelem terelésre!Újabb lehetőség össze-vissza hazudozásra!

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 12:14
    ÉRTÉKELÉS: 29

    Estleg, ha lehetseges irja meg siko a cikket!Simitsak el az ugyet gyorsan!Ugy romanosan, hogy is mondjak “ musamalizare”! ?Ugyis az elkovetkezo napokban , sajnos megtudjuk majd az igazsagot!!!Addig is gyogyulast minden betegnek!

    • User
      Dátum: 2020. március 14., 13:59
      ÉRTÉKELÉS: 36

      Erre kellene válaszoljon siko!!!Napokkal ezelőtt kellett volna válaszolnia! De neki minden meg volt engedve, éveken keresztül azt csinált amit akart! Az intézményt a felesége vezette , miközben ő jogázott, egyetemeken tanított, és a többi és a többi…..! Valami nagyon súlyos nak kell történnie, valakinek meg kell halnia, bocsánatal legyen mondva, azért hogy már egyszer leváltsák! A felháborító az, hogy a többi hatóságok nem akarnak semmit tenni ebben az irányban! Értsék meg az egész megye tudja, hogy mi történik az állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági hivatalnál! Nem mostanról, évek óta!!!! Gondoltak e már arra, hogy hány ember megfordult ennél a hivatalnál?! Egyszerűen feltudja fogni valaki ,hogy mennyire súlyos a dolog?! És elakarják simítani?!

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 13:19
    ÉRTÉKELÉS: 50

    Sajnos mindenki magát védi,meg sem gondolja ,hogy mással is kicseszik.Szerintem ezt csak azért nyilatkozták ,hogy mossák kezeiket a dosziéban.Felelötlen társaság .Mivel magyarázza BV,hogy az édesannyát is befertözte a virus ,és őt is elszállitották a tegnap pedig ő még Olszban sem volt.Jobban tennék ha bevállalnák a tetteiket és figyelmeztetnék a várost ,hogy kikkel volt kapcsolatuk amióta haza jöttek.

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 15:29
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Névtelenül vádaskodni és szövegelni azt tudtok. Tessenek feljelenteni a hatóságoknál vagy írjatok az újságnak:
    „UPDATE!
    A cikkre érkezett számos komment miatt úgy döntöttünk, megkérjük kedves olvasóinkat, követőinket, hogy amennyiben valóban tapasztalták az általuk megosztott történéseket a cikkben szereplő házaspárral kapcsolatosan, adják meg nevüket, elérhetőségüket, hogy utánajárhassunk az eseményeknek. Ugyanakkor, a megfelelő hatóságoknál is bejelenthetőek ezek az események! „

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 16:10
    ÉRTÉKELÉS: -20

    Ezeknek a névtelen vádaknak semmi hitelessége nincs. Tessék jelentkezni az újságnál, névvel felvállalni és utána állítani az igazat…

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 16:35
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ami a penszt illeti az Steve Jobs-nak is volt vagy 8 milliard euroja es egy hatalmas langelmeje de sajnalom hogy meghalt. Tehat amit kovetkesztetni tudok es megnyugtat az az hogy ez a szemet Kovasznai banda a sok penzevel ugyse tudja a HALALT kifizetni.Kovasznai kollegamal beszelgetem es teljesen megerositette hogy karantenjuk alatt is setaltak a varosban.Tehet amit nyilatkoznak ok es siko ur is az ugymond „musamalizare”.
    Remelem szemelyesen hogy akiket megfertosztek azok mind helyre jonnek es nem lesz halalos kimenetel. Es remelem aszt is hogy akiket megfertosztek gyogyulasuk utan osszefognak es polgari perre viszik az ugyet ehazaspar ellen (sok lud disznod gyoz) es megcsorbitsakk kicsit eme nagy gazdasagukat legalabb ugy per szazezer eurot kerve mindenfele karteritest felsorolva – de eszt gondolom ugyvedek jobban tudjak. ESZT SZEMELY SZERINT AJANLOM.
    Ugyanakkor gyogyulast mindenkinek annak is aki most beteg es annak is aki ezutan fog beteg lenni.
    Aszt kell megmutatni ezeknek valamilyen modon hogy nem a penz az ur – de sajnos minalunk igen.
    Mit varjunk a hatosagoktol napjainkban amikor sajat kormanyunk is teljesen felelotlen.Mindenki magara es csaladjara van utalva senki nem remelhet az allambacsitol semmit az allam fele csak kotelesegunk van ami a fizetest illeti gondolok en itt adokra stb.AZ ALLAMTOL SENKI NE VARJON SEMMIT sajnos en igy latom a dolgokat es gondolom nem vagyok egyedul.

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 17:42
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Az NAGYON felelősségteljes viselkedés volt, hogy saját gyermeküket 9.én elküldték iskolába!! Ha annyira ismerték , hogy mit kell tenniük miért bízták magukat az inkompetens szervekre ?! Az a jó, hogy abszolút nem érzik magukat hibásnak, hogy a saját bandájukat fertőzték meg elsősorban és még falcs jelét sem adják a megbánásnak! Csupán most is mentik az irhájukat a törvény előtt ! SZÉGYENTELEN TÁRSASÁG!!!

    • User
      Dátum: 2020. március 14., 20:19
      ÉRTÉKELÉS: 18

      Ez nagyon érdekes, felelőség teljes emberek voltak, önként jelentkeztek és azt javasolta
      nekik Sikó úr ,hogy tartózkodjanak otthon .
      A kérdés csak az lenne ,Sikó úr ha ilyen ügyes, vajon miért nem javasolta a gyereknek ,hogy ő is maradjon otthon ,ne menjen iskolába ,így talán a 16 éves lány megmenekülhetett volna a fertőzéstől, jaj és kitudja még hany gyermek .

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 18:47
    ÉRTÉKELÉS: -23

    Borzalom,ennyi kődobaló,gyülőlködő embert,még nem láttam,szomorú vagyok. Arról is megvagyok győződve,hogy önök nem ismerik Dr.Sikó Barabási Sándort aki egy nagyon felkészült szakember és emberként is megállja a helyét,jó főnök,jó kolléga,jó ember. Ez a véleményem és vállalom,szidhatnak engem is.

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 18:44
    ÉRTÉKELÉS: -25

    Vádaskodni, okoskodni, másikra mindent rámondani a legkönnyebb. Azért kíváncsi lennék, hogy az ő helyükben ki mit csinált volna, vajon akkor is így tudta volna-e mindenki a tutit. Ilyen helyzetekben pont szolidáris kéne lenni, össze kéne tartani, nem kővel dobálni a másikat, mert lehet, hogy holnap épp a kedves kommentelők fogják elkapni, és tudtuk nélkül továbbadni a betegséget. Akkor majd kit fognak hibáztatni? Gondolom saját magukat akkor sem.

    • User
      Dátum: 2020. március 14., 20:14
      ÉRTÉKELÉS: -12

      A sok negatív komment helyet mondjunk inkább imát magunkért, értük, (az, hogy hibát követtek el nem a mi feladatunk ítélkezni felettük…). Örüljünk, hogy nem mi vagyunk most ott az ők helyükben, ők ha hibát követek el ne kövezzük szavainkal,,, elég az a teher, nyomás így is amit kell cipeljenek. Gyors felépülést kívánok nekik, testileg, lelkileg,. ISTEN VÉDJEN,ŐRIZZEN TOVÁBBRA IS MINDEN ROSSZTÓL, vírustól…mindenkit…

    • User
      Dátum: 2020. március 15., 4:34
      ÉRTÉKELÉS: 24

      Először is,ha normális ember módjára gondolkodik,nem ment volna síelni olaszországba.Másodszor nem Sikótól kell ilyen ügyben tanácsot kérni.És mi van dr.Şulea Codruţ al,akivel márc.8 án együtt buliztak,és aki naponta bejárt a Dsv székhelyére?Ő nem fertőz?Ő nem kéne karanténba üljön otthon?

      • User
        Dátum: 2020. március 15., 9:56
        ÉRTÉKELÉS: 14

        Tegnap és tegnapelőtt többször fel tevődött a kérdés, hogy érintkezett e valaki(aki a dsv hez is be jár ) a házaspárral! Választ nem kaptunk, de reméljük a hatóságok résen lesznek! A DSP sek gondolom kideritik! Én megbízható intézménynek tartom őket, legalábbis az ott dolgozó személyzetet!
        Sajnos az elkövetkező napokban mindenképpen megtudjuk! Ilyen esetben nem lehet falazni!

      • User
        Dátum: 2020. március 15., 12:50
        ÉRTÉKELÉS: 17

        Nem-Suleara nem ervenyes, mert a se….lok koze tartozik! Meg is irta a dicsero odat a fonokerol! Afalazast ertik a legjobban!!!Igazabol akkor erzik jol magukat, ha valamit falazni, tussolni, fokent mocskos ugyeket tudnak intezni!Remeljuk a hatosagok intezkedni fognak! Ezt mar nem lehet eltussolni! Sajnos a kovetkezmenyekre kell gondolni!

  • User
    Dátum: 2020. március 14., 22:22
    ÉRTÉKELÉS: 23

    AZONNAL KIRUGNI A dsv től az ilyen aljas állatokat,és legalább 5 évig felfüggeszteni a praxisát! Ja persze azoknak is akik falaztak nekük!!!!!!!!!! KÉPZELJÉK HÁNY EMBER MEGFORDUL OTT NAPONTA! Illegális Tyúkszállításra elkobozták az üzérkedő szárnyasait,1 bácsikát jól megbüntettek sertéspestis terjesztésért,pedig az öreg nem veszélyeztetett életeket!

  • User
    Dátum: 2020. március 15., 9:33
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nem ide tartozik, de újabb csalás fészbuk hirdetéssel! Greenlight pályázat web oldalra, pc és laptop vásárlásra…. csak épp kb 6000 forintot kell befizetni egy kft nek😁 majd lessed a kulcslyukon, h mikor nyertél! Sok sikert!🤣😎

  • User
    Dátum: 2020. március 15., 9:11
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Elmentek az egész a búsba! Ha szakember tudhatta honnan jött! Ilyen hozzáértők vannak minden vezetőbeosztásban az egész országban! Szakértő parlament, hivatalok, városi és falusi tanácsok!😎

  • User
    Dátum: 2020. március 15., 11:13
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Fájdalmas az igazság az elvtárs számára! Még a nevét se emlegessük, másképp még a megyéből is el kell mennünk! Szóval az elvtársat csak dicséretben kell részesíteni, és kitüntetésben!Bravo, gratulálok, hogy az egyik alkalmazottja még a vállalathoz is bement aki kapcsolatba lépett, ha igaz a fertőzött házaspárral!

  • User
    Dátum: 2020. március 15., 13:19
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Nagyon jól vannak a kovásznaiak és a papolciak is. Egyesével és párban jődögélnek a megyei kórházhoz. Jelek vannak, de még nem csapott át a fejükön. A hősiesebbek és a gyávák nem jönnek. A kislány anyukája postás? A doktornő baráti családja hogy van?

  • User
    Dátum: 2020. március 15., 13:59
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Végre tisztázódott, hazajöttek, volt egy kis komolytalan hőemelkedésük. Az elkülonülést választották. A fődoktor sem mondott mást. Akiktől egy méterre voltak azok nem tőlük kapták az ajándékot. Értem, tehát a házaspár és Siko igazat mond! A többiek mint hazudtak, a sajtó is és a közösségi oldalon levő emberek is a hozzászólásokban, mind – mind hazudtak!!! Jól van a kovásznai koronavírusos házaspár, Kolozsvárról telefonon azt mondanak amit akarnak. Az újságtollász jól tenné, ha ellátogatna a megyei kórházhoz s érdeklődne, ha okkal vagy oktalan mennyi ember lett kívánccsi állapotára…

  • User
    Dátum: 2020. március 15., 21:07
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Persze, ők jól vannak, de mi a sorsuk azoknak, akiket már megfertőztek hazajövetelük első napján. Tudták, hogy fertőzött országból érkeznek, mégha maga a helység úgymond fehér volt is. Első perctől kellett volna kivizsgálásra jelentkezniük! Nem a munkahelyekre, iskolába és városjárásra indulni. Ha bebizonyosodik a házi elkülönítés után, hogy nincs gond, vígan jöhetnek-mehetnek. Sajnos, nem ők az egyedüliek… És ezek után csodálkozunk, honnan is kaphattuk el a járványt? Óriási felelőtlenség embertársainkkal szemben…

  • User
    Dátum: 2020. március 16., 13:56
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Két dolog derülhet ki =1., Nem voltak fertőzöttek (megnyugtatnak), vagy 2.,Álmodtátok (a kivizsgálók is olyanok, mint a bűnösök) az egészet. DIXIT.