Jól állt Sugásfürdőnek a fesztivál

Jól állt Sugásfürdőnek a fesztivál Kovászna megye

Kicsit nehezen indult, mint a dízelmotor, de nehezen is állt le a buli már az első napon, pénteken, amikor az új helyszínen debütált a tízéves Háromszéki Ifjúsági Tanács által ötödik éve fesztiválosított korábbi Háromszéki Szabadegyetem. A kommunikációsok jól végezték a dolgukat, elérték a résztvevők ingerküszöbét, diákok és családosok is bekapcsolódtak a bőven áradó rendezvényfolyamba.

Az első rendezvényhez képest, amit 2009-ben a Benedekmezőn negyven résztvevővel tartottak, most csak a szervezők és önkéntesek mintegy 140-en voltak és mindenki tudta a maga dolgát. Az idő ritkán volt ennyire kegyes az ifjakhoz, kitartott a ragyogó napsütés, csak az este volt kissé hűvös a völgyben.
Pénteken Kelemen Szilárd Hárit-elnök robbantotta be a fesztivált Márton Árpád képviselő, Oltean Csongor, Grümann Róbert korábbi ifjúsági szervezeti elnökök, valamint Tamás Sándor megyetanácselnök jelenlétében. „Az elmúlt tízévi munkátok eredménye, hogy Erdélyben itt van a legjobban megszervezett, legerősebb ifjúsági mozgalom, ez a minőségi rendezvények mellett a közéletben is érzékelhető. Látszik, hogy akik energiát fektettek be az ifjúsági szervezetek fejlesztésébe, később felelős tisztségekben is folytatják a közéleti tevékenységet” – mondta Tamás, s körülötte 2 méteres sugarú körben három személy is ezt példázta.
17-20 évesekből állt a fesztiválozók törzscsapata, ehhez képest a szervezők többsége a harmincat súrolta alulról-felülről, úgy gondolták, fontos, hogy a nagy lazaságban jusson egy kis szerep az észnek és a testnek is. És lőn, a hagyományosan megszervezett diákolimpia – idén a Kovászna megyei középiskolások szövetsége által – a résztvevők ismerkedésével kezdődött, aztán kvízkérdésekre is válaszolnia kellett a közel száz csapattagnak. Turisztikai és helyismeretből kissé levizsgáztak – Károly herceg nem elég celeb ahhoz, hogy tudják, hol a birtoka, de a Vargyas-szoros, a torjai Büdösbarlang sem járt jobban – kalandparkban, golfpályán kellett szerepelniük, és végül a fősátorban tartott előadások vezérgondolatait is el kellett csípniük. Lapzártakor még nem volt eredményhirdetés, de a csapatjátékok végül is jó bulinak bizonyultak, így talán nem baj, ha néha muszáj volt menni. Marad még a vakációból idő arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak, amikor akarják…

Megszorongatták a tanácselnököket
Arra nem igazán van alkalom a hétköznapokban, hogy egy csúcstechnológiájú, vadiúj traktort vezessenek, beépített GPS-sel és számítógéphez kapcsolható, érintőképernyős beállításokkal.
– Precíziós mezőgazdálkodás – mondta ki a kulcsszót Orbán Miklós, az Agrosic Egyesület vezetője a gép bemutatásakor. – No meg a spórlás. A permetleveket úgy adagolja a rendszer, hogy éppen annyi és éppen oda megy, ahova kell – még 5 centivel sem arrébb, ráadásul a növényi kultúrák minden adatát eltárolja minden fejlődési fázisban.
Jó bulinak bizonyult a Maros, Hargita és Kovászna megyei tanácsok elnökeit is megszorongatni nehéz kérdésekkel, az ifjúsági zsűri pontozott. Ájgel Ágnes műsorvezető vázolta, hogy Péter Ferenc, Borboly Csaba, Tamás Sándor most a képzelt autonóm Székelyföld miniszterei, így fővárost kellett kijelölniük: ez egyöntetűen Marosvásárhely lett volna, de minden városnak jutott volna szerep, Szentgyörgynek a kulturális fővárosé.
Székelyföldet eladni egy turisztikai vásáron – ehhez jó szlogen kellett, s Tamás Sándor rövid volt és velős: nyert a Szexi Székelyfölddel! A székely reptér-specialista Péter Ferenc, ő a vásárhelyiért küzd, de Borboly szerint azért kell egy tartalék, független reptér is, alternatíva a nehéz helyzetekre, ha netán Bukarest keresztbe tenne, s ez Csíkban lenne. A székelycsaládot Péter Ferenc itthon levő fiatalokkal képzeli el, Borbolynak az a fontos, hogy a családon belül mindig számíthassanak egymásra. Válaszaihoz előbűvészkedett egy-egy slide-ot is egy elkészített bemutatóból, mintha készült volna, noha – esküsznek a szervezők – nem tudták, mi vár rájuk.
Úgy mondták, Eötvös Remus éneke után a medve egyhamar nem merészkedik a közelbe – jó erős hangja van a Felszállott a páva tehetségkutató őrkői középdöntősének – de a Ham ko ham cigány fiatalokból álló együttes csinálta a legnagyobb pénteki bulit, no meg a Szomszédnéni Produkciós iroda előadásán is kicsi volt a tér. A rétyi Fúvóshock is hozták a formájukat.

Sok babakocsi pár négyzetméteren
Akár futva is fel lehetett menni Sugásfürdőre. Szombat reggel indult a Fitness tribe összeszokott csapata, meg közel húsz biciklis. A törzs derékhada nem a húszon aluli korosztály, Pulugor Szilárd volt a kakukktojás, bevallása szerint futni nem szokott, csak a labda után. A futásban és biciklizésben elfáradtak kísérőbusza üres maradt, mind egy szálig célbaértek, a 12 éves srácot pedig délután még a mászófalon láttam…
A Folkudvar táncházában is élet voltSok babakocsi, fiatal szülők, pezsgés, nyüzsgés – Grümann Éva főszervező nyitotta meg a családi napot. Több mint 40-féle foglalkozásban vehettek részt a sátrakban a gyerkőcök, lovagi erényeket, azt bizonyító pecséteket gyűjtve, közben pedig játszva tanultak a magyar történelemről. Lehetett nemezelni, madarakat azonosítani, gólyalábakon járni, falapocskákra virágot festegetni, de játék szelektív kukákba is szemetet válogatni, Háromszék 7 csodáját kiszínezni, puzzle-ben kirakni, s hogy a szülők se unatkozzanak addig, ők a VR (virtuális valóság) szemüveggel csodálhatták meg ezeket a turisztikai objektumokat lenyűgöző drónfelvételeken (ajánlom mindenkinek, nézzen bele, a szentgyörgyi főtéren a Tourinfo-irodában ez továbbra is elérhető.)
A rendezvény idén Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója előtt tisztelgett, ezért aki begyűjtött 14 pecsétet, azt ceremoniálisan lovaggá avatták, a közel 500 résztvevőből több tucatot. Az udvarhelyi Arany Griff rend Mátyás korabeli harci bemutatót is tartott, és vezetője igazán jó hangulatot varázsolt a lovaggá avatási ceremónián. Ha kellett azt egyáltalán még fokozni, hiszen addig már sokakat boldoggá tett szerencséjük és a tombolán nyert értékes ajándékcsomag. Csavar Mátis Katalin mesét is szőtt köréjük, és bábszínház is volt.

Komoly témákról a sátorban
Az előadósátorban eközben komoly témákról folyt a szó, Tarczali Mária gyermekorvosnő beszélt szűrővizsgálatokról, oltásokról és más vitatott kérdésekről, Hegedűs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, Bálint Olga, a Szentkereszty Stefanie Egyesület igazgatónője és Dobolyi Tünde ügyvéd a családon belüli bántalmazásról, az ez elleni (NEEEM) kampányukról és az elsők között létesült, bántalmazott családtagoknak menedéket, de ennél is többet: kiutat kínáló házról és csapatról beszélt.
A folkudvar és a borudvar idén született meg a SicFeszten belül. És népesek voltak az esti táncházak, s a borkóstolóknak is voltak hódolói – csak a megfelelő, 18-on felüli életkort bizonyító karkötővel.

Boldog szülinapot, tízéves HÁRIT!
Komoly szervezet a HÁRIT, 10 éves fennállása alatt valaha kezdő önkéntesei (még jobban) megkomolyodtak, a közéletben tevékenyek, de nem csak ott, mert a fesztiválszervezést is felvállalták. És azért menet közben néhány jó dolgot még elvégeztek.
A jelent megérteni, a jövőt tervezni kell, a vasárnapi előadások keretében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az előbbiről beszélt, aztán Székelyföld gazdasági jövőképéről és Zöld (azaz környezetbarát) Háromszékről is hallhattunk, aztán jöhetett a lazítás, este a humor (György Botond és András Előd), Manóé, Nick Havsen DJ-é volt a színpad, és Lóci is játszott.
Incidensek és rongálások nélküli SIC Feszt volt, gratulálunk!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.