Felhívás!

Jók közül a legjobbak

Nehéz dolga volt a zsűrinek, mikor a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) pályázatára beküldött szervezetek programjait, illetve az év önkénteseit kellett értékelni, illetve közülük a legérdemesebbet kiválasztani. A díjazottak kihirdetésére azonban még várni kell.

A pályázati határidő május 20-a volt, ez ideig 15 háromszéki civil szervezet és hat önkéntes nevezett (vagy nevezték őket) Az év civil szervezete és Az év önkéntese díjakra. Mint Ráduly Attila, a CIVEK alelnöke elmondta, a koronavírus okozta bezártság javára írandó, hogy ezúttal sokkal népesebb volt a mezőny, mint az eddigi években.

A pártatlanság biztosítása végett a sepsiszéki és erdővidéki zsűritagok, Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke és Egyed Emőke, a baróti ZIKE elnöke értékelték a kézdi- és orbaiszéki programokat, és fordítva: Sárkány Hanna, a Pro Wegener Alapítvány rendezvényszervezője és Biszak Enikő, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének alelnöke a sepsiszéki és erdővidéki programokat. Előre leszögezett kritériumrendszer szerint pontoztak, többek között a pályázó szervezet kora, azon személyek száma, amelyekre hatással volt a nevezett program, a költségvetés és a teljesítmény aránya számított. Az önkéntesek értékelése dr. Kósa István egyetemi docensre, Opra Szende Zsófiára, a megyei Vöröskereszt önkéntes-koordinátorára és Czilli Balázsra, a kovásznai művelődési ház igazgatójára volt bízva.

A díjátadó ünnepségre – a korábbiakhoz hasonlóan – közösségben kerülne sor, hiszen ez egy jó alkalom az ismerkedésre és a visszajelzésre, tapasztalatcserére is – mondta Ráduly Attila. Ezért megvárják, míg a korlátozások annyira enyhülnek, hogy az esemény megszervezhető lesz, egyúttal pedig sort kerítenek a CIVEK tisztújító közgyűlésére is.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.