Hirdetés
Hirdetés

Jogerősen elutasította a legfelsőbb bíróság a Kovászna megye zászlaját támadó keresetet

Jogerősen elutasította a legfelsőbb bíróság a Kovászna megye zászlaját támadó keresetet Kovászna megye

A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben törölte azt az első fokú ítéletet, amelyben a Brassói Táblabíróság júniusban érvénytelenítette Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározatot.

A hétfői legfelsőbb bírósági ítélet kivonatát kedden tették közzé a bíróság honlapján.

A legfelsőbb bíróság elfogadta a kormány és Kovászna megye fellebbezését az első fokú ítélet ellen. Megalapozatlannak találta és elutasította a felperes Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának a megyezászlót kifogásoló keresetét, és érvénytelenítette a Brassói Táblabíróság ítéletét.

A bíróság elfogadta a Sepsireform Egyesület beavatkozási kérését, elutasította viszont a magyar nyelv- és szimbólumhasználat ellen küzdő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) beavatkozási kérését.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az MTI megkeresésére elmondta: több éves küzdelem végére került pont az ítélettel egy olyan szimbolikus ügyben, amelyben “a kés immár a csontig hatolt”.

Mint elmondta: Kovászna megye önkormányzata sok évvel ezelőtt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi kormányzati szerepvállalása idején született zászlótörvény alapján fogadta el a szimbólumát.

“Miközben azt láttuk, hogy a kormány rendre megerősíti a román többségű községek, városok, megyék szimbólumait, a miénket a fiók mélyére süllyesztették, ahonnan hat évig nem került elő. Az RMDSZ kormányzati jelenléte a fejlesztések mellett azért is fontos volt, mert Cseke Attila fejlesztési miniszter ezeket az elsüllyesztett dossziékat elővette, és a kormány elé vitte, ahol rendre megszülettek a szükséges határozatok. Ez után a székelyföldi románok civil fóruma gyalázatos módon eljárást indított a kormány ellen, és egy kicsit ellenünk is, és újabb egy évet pereskedtünk, míg eljutottunk a mostani ítéletig. Nagyapám arra tanított, hogy ilyen esetben az ember legyen szerény és visszafogott. Látva azonban azt, amit az elmúlt években évtizedekben velünk műveltek, Tamási Áron szavaival üzenem a feljelentőknek, hogy: az igazságot is meg lehet szokni” – mondta az RMDSZ-es politikus.

A zászló kék sávokkal határolt középső, arany színű sávjában kék címerpajzs található, Háromszék hagyományos címerével. A címerpajzsban ezüstkardot tartó páncélos kar látható. A kard szívet szúr át. A címerben a térségre jellemző szimbólumok, a Nap és a Hold is láthatók, a három csillag a megye három székére: Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszékre utal. A székelyföldi román szervezetek civil fóruma arra hivatkozva támadta a jelképet, hogy hiányoznak róla a román szimbólumok.

forrás: MTI

fotó: 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük