Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jobb belátásra tértek?

Jobb belátásra tértek? Kovászna megye

Miután egy sor háromszéki polgármesternél összeférhetetlenséget állapítottak meg korábbi, civil tevékenységük és választott tisztségük között, múlt csütörtökön megtört a jég: pert nyert a vádemelők ellen Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere. Mivel az ügy a legfelsőbb bíróságon zajlott, így precedensértékű lehet.

Kákán kereste a csomót az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), így az elmúlt években sorra veszítettek pereket nemcsak háromszéki, hanem más romániai települések elöljárói is, akiket azzal „vádoltak”, hogy tisztségük mellett vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyek (PFA) is voltak, erre a bizonyítványra egyébként azért volt szükségük, hogy „tisztán” űzhessék a mezőgazdálkodást, pályázni tudjanak az egyébként mindenkinek járó támogatásért.

Hirdetés
Hirdetés

Bölön, Dálnok, Kézdialmás, Kökös és Lemhény elöljárója mellett ebben a hajóban evezett Balogh Tibor is, akinek fellebbezését csütörtökön tárgyalta a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék, az ítéletet pénteken közölték ki, miszerint felmentették a vád alól, a felperest pedig arra kötelezték, hogy térítse meg a perköltségeket.

Az ügy 2015 óta zajlott, a Perkő alatti község elöljárójának fellebbezését 2017. július 19-én iktatták, ebben támadta meg a Bukaresti Táblabíróság 2017. február 7-én hozott 348-as számú, az ANI-nak kedvező ítéletét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. január 20., 5:05
    ÉRTÉKELÉS: 10

    „A mindenkinek jaro tamogastasert” nem kell palyazni. Egyebkent orvendetes a hir,de mi lesz azokkal a polgarmesterekkel akiknek nem adtak igazat?

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 9:11
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Aki polgarmester akar lenni ay ne palyazon csak a polgarmesteri szekre. Erre torveny van es megse tartja be senki es akkor csodalkoznak ha le valtjak.

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 10:18
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Jaj szegény polgármesterek, nem tudtak égig gazdagodni havi 6000 lejes fizetésből igy kénytelenek voltak gazdálkodni.És hogy jobb legyen rá voltak utalva hogy kukutyinba elköltözötek földjeiket elvegyék vagy áréndába vegyék mindenféle papírral,.Örvendjenek hogy megúszták a tömlecet

    • User
      Dátum: 2020. január 20., 15:56
      ÉRTÉKELÉS: 14

      Sok szegény ember földje van törvénytelenül gazdagok kezében!😤
      Szomorú az is, h nincs esélyegyenlőség, sokan „bérletesek” az ingyenpénzre!!! Még ők sértődnek meg ha az ember megjegyzést tesz!

      • User
        Dátum: 2020. január 21., 8:05
        ÉRTÉKELÉS: 7

        olvasom a hozzászólásokat, de sehogy sem tetszenek. Ez a cikk, és Balogh Tibor este nem arról szól, hogy elvette-e mások földjét, vagy min gazdagodott meg… Saját földjével azt csinál, amit akar, és ha van valaki, aki nem más pénzén gazdagodott meg, akkor ő az. És ha van valaki, aki a lehető többet megtett hogy jó körülményeket biztosítson a falubelieknek, akoor az szintén ő. Ha valaki nem ismeri őt, vagy nem tudja, miről is van szó tulajdonképpen, az ne mind okoskodjon.

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 17:26
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Az vesse rájuk az első követ, aki ha lenne rá lehetősége, nem tenne hasonlóképpen. Magasabb szinteken ennél sokkal súlyosabb korrupciók vannak, de szavazásokkor hajlamosak vagyunk elfelejteni azokat. Balogh Tibor Kézdiszentlélek eddigi legjobb polgármestere, akkor lett volna gond, ha mást kellett volna választani. 🙂

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 19:04
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Lehet, h ő jó polgármester, de a többség nem az. A világon van sok rendes tisztességes ember, de azok nem polgármesterek s még csak nem es papok…

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 20:27
    ÉRTÉKELÉS: 4

    NEM VOLT MINDIG 6000 LEJES FIZETESUK, VOLT AMIKOR AZ ALI SZINTE 2X ANNYIT KAPOTT.MI A ROSSZ ABBAN HA SAJAT FOLDJEIN , VAGY BERELT FOLDON GAZDALKODIG, NEM VETTE EL SENKI VAGYONAT MINT AZOK AKIK MILIARDOKRA ADNAK EL INGATLANOKAT BUKARASTBEN, VAGY ADOCSALASSAL UZERKEDNEK MIT TETTEK A PLGARMESTEREK AMI AKKORA BUN. DOLGOZTAK A VEZETESBEN NEM VOLT HIBA. A KOZSEG GONDJAIT NEM HANYAGOLTAK EL, ES KET KEZU MUNKAVAL PROBALTAK EGY KICSIT A CSALAD ES GYERMEKEIK LETEN SEGITENI. MOST MAR A DOLOG IS BUN…. A LOPAS AZ NEM.. SAJNOS..

  • User
    Dátum: 2020. január 21., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 8

    A hozzászólások zöme a példás székely összefogásról szól. Arról a legendásról, amiről néhány kanna bor után, melldöngetve énekelünk ódákat. Baloghot látásból ismerem, a családtörténetét tudom, féllábam szentléleki. Gazdag család volt az átkos előtt is, a felmenőit jobban ismertem. Tibor polgármesterként kiszedte a falut abból a ganyéból amiben fetrenget és úgy tűnik, hogy ez se jó. Rövid az emlékezet, pedig nem is olyan rég dőlt össze a községháza, putri volt a művház, az iskolák enyhe jóindulattal istálónak is elmentek. Vannak szobrok, aszfaltút, templom épül, szépül a község, még parkja is van, a tetejébe szép, nemrég mikor otthon voltam, megnéztem mindent. Gazdálkodik a saját földjeit, a cikk szerint PFA-t csinál (adózni kell!), erre beleköt az államhatalom… És a sz.rháziak védik a korrupt államot. Szégyelhetnék magukat!

  • User
    Dátum: 2020. január 21., 11:31
    ÉRTÉKELÉS: 6

    En nem ismerem ezt az embert, marmint Szentlelek polgarmesteret ,lehetseges hogy az utolso kommentelonek (2020 januar 20.,9:04) igaza van ,ezert nem is akartam ehhez a cikkhez hozzaszolni, ezt rabizom a falustarsaira ,tegyek meg ok. De a hozzaszolas vegevel nem tudok egyeterteni. „Es a szarhaziak vedik a korrupt allamot.” Kedves hozzaszolo. Az RMDSZ, sajnos a korrupt allam resze. Ezert aki Romaniaban a korrupt allamot vedi, az az RMDSZ-t is vedelmezi !

  • User
    Dátum: 2020. január 21., 11:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A székely hozzá álláshoz annyit hozzá füznék, hogy nem a szét húzásról van szó, hanem a székely is látja azt az igazságtalanságot is amit tesznek a polgármesterek többsége tisztelet ez az egyetlen kivételnek Balogh…. A többség szolgálati kocsival furrikázik, majd a család kocsiját is tele tankolják , amit a községház fizet majd ki, ez csak por szem abból amit tesznek….az emberek szeme láttára, az emberek sokat látnak és jól látják, hogy mennyi igazságtalanságot művelnek… ezért van szét esés nem szét húzás…a feletessek nem járnak el tisztességesen..A székelynek egyetlen vigasza csak az maradt, hogy Isten mindent lát, s nála majd el kell amúgy is számolni egy napon minden fillérért. Önző világ lett, kárörvendő…